Sziasztok!
Még az év végi bejegyzés előtt szerettem volna ezt a könyvet elolvasni és megírni róla a véleményem. Nagyon nem találtuk meg a közös hangot ezzel a történettel, de inkább a karakterek miatt.
2016. december 31., szombat
2016. december 26., hétfő
Könyveim Book Tag
Kellemes Karácsonyt Mindenkinek!
Mivel msotanság csak olyan könyveket olvastam, amik annyira nem nyerték el a tetszésemet, ifjú magyar vizslátok és afogyatékos futárnak köszönhetően pedig a karácsonyi ajándékom még nem teljes, szóval még egy Karácsonyi bejegyzést vagy egy értékelést sem tudok hozni. Sok választásom nem maradt, az utolsó tag-es tartozásomra így lett idő (mert már megint beteg vagyok, Viki szerint horrorba illő hangom van, Etta-t pedig később mutatnám be nektek). Ez pedig nem más, mint a Könyveim Book Tag!
Mivel msotanság csak olyan könyveket olvastam, amik annyira nem nyerték el a tetszésemet, ifjú magyar vizslátok és a
2016. december 13., kedd
Októberi és Novemberi Book Haul | 2016
Sziasztok!
Hát nagyjából két hete van már december, úgyhogy már itt az ideje egy kis book haul-nak.

2016. december 11., vasárnap
Matthew Vigo: Rejtvény fekete-fehérben
Sziasztok!
Egy olyan könyvről hozok most bejegyzést, amit már lassan két hete befejeztem és nem a halogatás miatt nem írtam róla. Atyai (inkább anyai) jó tanács mindenkinek: ha azt hiszed, hogy hazaugorhatsz hétfőn, kedd délután elmész dokihoz, majd a doki nevetgélve elenged téged vissza a suliba és ezért nem viszel magaddal gépet... ne tegyétek. Garantáltan otthon tart egy hétig. És ha nincs gép, akkor nincs se sorozat, se blog. Játék pedig pláne.
A könyvet ezúton is köszönöm az Ad Librum kiadónak!

2016. november 29., kedd
Főbűnök Book Tag | 2016
Sziasztok!
Elérkezett az a tag is, ami az első book tag-em volt Kis Könyves Bloggerként. Ennek a tag-nek köszönhetően ismertem meg Katicát, és mivel ez nem most volt, hát kíváncsi vagyok, mennyire hasonlóak a válaszaim.

2016. november 26., szombat
Nevenincs Book Tag
Sziasztok!
Ezt a tag-et szerintem még nem töltöttem ki, ráadásul a neve nagyon is felkeltette az érdeklődésemet. De most komolyan. Nevenincs Book Tag? What?

2016. november 19., szombat
Ultimate Book Tag
Sziasztok!
Ezt a tag-et először még akkor készítettem el, mikor még WordPress-en írogattam. Most, hogy Viki kihívott, az Ultimate Book Tag is felkerül különálló bejegyzésben erre a blogra.
A bejegyzés elkészülte után elolvastam az első válaszaimat. Hát őőő... oké. :D Nem mindenben értek egyet a Múlt Noémivel, de hát ő tudja, inkább nem szólok bele. Illetve, történtek kérdés változások is, pár kérdés másképp lett feltéve, más pedig nem is szerepelt korábban. A maradék pedig maradt, csak másképp fogalmazva.

2016. november 16., szerda
Naomi Novik: Rengeteg
Sziasztok!
Már egy jó párszor írtam erről a könyvről, úgyhogy úgy láttam jónak, ha végre már írok róla.

2016. november 14., hétfő
Állati Book Tag
Sziasztok!
Ahogy tegnap ígértem is, itt van egy újabb Viki által kihívott book tag, amely ezúttal az Állati Book Tag.

2016. november 13., vasárnap
Ősz Book Tag | 2016
Sziasztok!
Egy újabb tag-et hoztam a beígértek közül. A vicces az egészben az, hogy ez a könyv már egyszer ki lett töltve a blogon, csak épp Autumn Book Tag néven, akkor Csücsköm jelölt meg és most is ő hívott ki. Nem tudom, mennyiben lesznek mások a válaszaim, mint voltak egy évvel ezelőtt, de meglátjuk.

2016. november 12., szombat
Krencz Nóra: Megszámlálhatatlan - A hordozó
Sziasztok!
Nagyjából már másfél hete befejeztem azt a könyvet, amiről írni szeretnék, csak kellett, hogy leülepedjen egy kicsit. Elég vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban, és nem is tudtam hova tenni. Lentebb ki is fejtem a dolgokat.
Ám mielőtt neki kezdenék, szeretném megköszönni az Ad Librum kiadónak a könyvet, nagyon igényes kiadás!

2016. november 10., csütörtök
Fairy Tale Book Tag
Sziasztok!
Most jutottam vissza arra a pontra, hogy újra van időm a blogomra, aminek nagyon-nagyon örülök, hisz nem érzem még a késztetést arra, hogy abbahagyjam. Visszatérésem megünnepelvén a moly.hu-un Orsi89 egyre, drága Csücsköm, vagyis KillerCat pedig har darab book tag-re hívtak ki, amiket ki szeretnék tölteni. Három tag-et már kitöltöttem, az egyik pedig másik néven van fönt a blogon, de nem baj. Ja, és még fordítok egy másik tag-et is (amit elmentettem valahova, csak elfelejtettem, hogy hova), úgyhogy azt is hozni fogom. Valamint a hétvégére tervezek egy könyvismertetőt is. De elsőnek Orsi89 book tag-jét tölteném ki.

2016. október 8., szombat
Augusztusi és Szeptemberi book haul | 2016
Sziasztok!
Mivel augusztusban csak 3 könyv ütötte a markomat, ezért nem is volt augusztusi book haul. Viszont, szeptemberben is szereztem be néhány könyvet, így a két hónapot együtt hozom.

2016. szeptember 11., vasárnap
Rachel Hawkins: Spell Bound - Megbűvölve (Hex Hall #3)
Sziasztok!
Most egy olyan könyvről hozom a véleményemet, aminek az első két részéről nem készült semmilyen bejegyzés, de ezt most muszáj kiírnom magamból. És, hogy miért döntöttem így? Noss...

Figyelem, mivel ez egy befejező kötet, így erősen spoiler veszély van érvényben! Aki nem olvasta az első két részt, az ne olvasson tovább!
2016. szeptember 6., kedd
Books with me #3: Budapest - augusztus | 2016
Sziasztok!
Közel egy hónapja volt az utolsó blogbejegyzésem, amit röstellek. Az okot most nem fejtem ki (és nem is fogom), maradjunk annyiban, hogy nehéz időszak volt ez az egy hónap.
Viszont, hogy valami vidám dologról legyen szó a kis kénszerszünet után, úgy döntöttem, hogy visszatérésnek sook-sook könyvet mutatok be nektek, amiket augusztus 31-én hoztam magammal fel Budapestre, iskolakezdésre.

2016. augusztus 10., szerda
Leigh Bardugo: Shadow and Bone - Árnyék és csont (Grisa trilógia #1)
Sziasztok!
Sikerült belefutnom egy olyan könyvbe, amiért a legtöbb magyar (köztük barátnőm is) és az általam követett booktube-osok is nagyon rajonganak, én viszont képtelen vagyok osztani nézetüket. Elég vegyesek a könyvvel kapcsolatban az érzéseim, és képtelen vagyok eldönteni, hogy merre billen a mérleg.

2016. augusztus 9., kedd
Rock/metál számok book tag
Sziasztok!
Borika a napokban kihívott egy olyan book tag-re, amivel már egy ideje szemezek, de soha nem jutottam el odáig, hogy megcsináljam. Most végre eljött az idő. Azért is örülök, hogy megcsinálhatom ezt a tag-et, mert, habár vegyes a zenei ízlésem, mégis a metál és a rock az, ami hozzám a legközelebb áll. Milyen sokat tud ebben segíteni az, ha a bátyád 7 évvel idősebb nálad, egy szobában alszotok és a szüleid tiltanak az ő zenéjétől. A dalszövegek általában nem elcsépeltek, komolyan átgondoltak, a zenei háttér a legtöbb esetben teljesen egyedi és igazi hangszert hallani mindig felüdülés.
2016. augusztus 5., péntek
Megjelenésre várva #9: Jodi Picoult - Samantha Van Leer: Lapról lapra (Sorok között #2)
Sziasztok!
Most a héten megint egy magyar nyelvű megjelenést hoztam nektek. Ez egy sorozat második része lesz, úgyhogy felhívom mindenki figyelmét a SPOILERRE. Szóval aki még nem olvasta a Sorok között-et Jodi Picoult-tól és Samantha Van Leer-től, kéretik elkapcsolni innen. Köszönöm!
Tovább csak saját felelősségre.

2016. augusztus 3., szerda
Féléves Könyves Kiakadás Tag | 2016-os verzió
Sziasztok!
Nem akartam egy hétig távol lenni úgy, hogy nem hozok semmilyen bejegyzést. Már egy ideje kiszemeltem magamnak a Féléves Könyves Kiakadás Tag-et, ami kicsit másabb a tavalyihoz képest. Talán egy-két kérdéssel, de nem baj, most ezer százalék, hogy mások lesznek a válaszaim. :D

2016. augusztus 1., hétfő
Júniusi és júliusi Book Haul | 2016
Sziasztok!
Egy újabb hónap telt el, hátra hagyva maga mögött az idei Könyvhét emlékeit. Könyvekben most sem volt hiány, összesen 8 papírformátumú könyvet szereztem be, és egyet kindle-re, amit csak azért fogok megemlíteni, mert az egyik könyvhöz van némi köze. Meg amúgy ingyenes. Olyan meg van (kukucs), igen, jól emlékeztem, összesen 925 könyv. Mondjuk ebből 77 sample szóóóval jhhha. Sok van. Mindegy is, inkább lássuk azt a 8+1 könyvet, ami a polcomon ÉS a kindle app-em landolt.
Valamint júniusban volt a szülinapom, de az csak a Könyvhét után volt, így arról nem hoztam semmilyen könyvet, pedig kaptam. Elfelejtettem, hogy azokról nem írtam, így azt most pótolom.

2016. július 30., szombat
Books with me #2: Erdély | 2016
Sziasztok!
Mint a Balaton esetében, most is összegyűjtöttem 6+1 könyvet, amit magammal viszek, ám ezúttal Erdélybe. Harmadjára. (Nem mondom, hogy nem szép, de azért egy kis változatosság néhanapján nem ártana.) Előző alkalommal 4 könyvet sikerült elolvasnom, ebből két könyvről szeretnék hozni valamicskét a blogra. A célom most is legalább 4 könyv elolvasása. Ám mivel itt nem strandolni fogunk egész héten, így ez egy kicsit nehezebb vállalkozás lesz, de nem ijedünk meg a kihívásoktól, ugye? :D
Amúgy ne tévesszen meg senkit a dolog, de nagyjából négy óra múlva Erdélyben vagyunk már, és reggel 5-kor indultunk. Kellett nekünk azt a fránya sok programot berakni az utazáshoz.
2016. július 29., péntek
Megjelenésre várva #8: Sarah J. Maas: The Throne of Glass Coloring Book
Sziasztok!
Újfent péntek van, így itt a szokásos Megjelenésre várva sorozat, egy újabb angol megjelenésű könyvvel. Most egy olyat hoztam, amit eredetileg nem akartam, de annyira a fejemben van már hetek óta, hogy muszáj volt ezt bemutatnom.

2016. július 28., csütörtök
Nyári Read-A-Thon #1: Sarah MacLean: A hódítás tíz szabálya (A csábítás kilenc szabálya #2)
Sziasztok!
Minden év nyarán Ariel Bessett megrendezi a BookTube-A-Thon-t (vagyis én az ő kezdeményezését szoktam látni). Idén viszont két magyar blogger, Nancy és Abstractelf úgy döntött, hogy ők is megszervezik a sajátjukat, amin bárki részt vehet. Először is, lássuk a szabályokat.
Az egész 2016. július 25. 0:00 és 2016. július 31.23:59 között esedékes.
Egy hét alatt annyi könyvet elolvasni, amennyit csak bír a kedves Olvasóna gyerekek, ezért ne olvassatok történelmi romantikust! Mindjárt kitérek erre is.
De persze az olvasás nem olyan egyszerű, 5 kis feladat is el van bennük bukva. Az 5 szempont pedig a következők:
Minden év nyarán Ariel Bessett megrendezi a BookTube-A-Thon-t (vagyis én az ő kezdeményezését szoktam látni). Idén viszont két magyar blogger, Nancy és Abstractelf úgy döntött, hogy ők is megszervezik a sajátjukat, amin bárki részt vehet. Először is, lássuk a szabályokat.
Az egész 2016. július 25. 0:00 és 2016. július 31.23:59 között esedékes.
Egy hét alatt annyi könyvet elolvasni, amennyit csak bír a kedves Olvasó
De persze az olvasás nem olyan egyszerű, 5 kis feladat is el van bennük bukva. Az 5 szempont pedig a következők:
1. Egy regény, amelynek borítóján található zöld és/vagy sárga szín
2. Egy regény, amely nyáron játszódik vagy szerepel benne nyaralás
3. Egy már olvasott könyv újraolvasása
4. Egy könyv elolvasása a szervezők kedvencei közül (a 6-ból 1-et kell választani)
opciók: Abstract: a) Rene Denfeld: Az elvarázsoltak
b) Patrick Ness: Kés a Zajban
c) Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet
Nancy: a) Michelle Hodkin: Mara Dyer eszmélése
b) Stephenie Meyer: A burok
c) Gavin Extence: Az univerzum és Alex Woods
5. Szabadon választott/ Wild Card
Én kettőt tervezek hozni, de ha Erdélyben lesz internet, akkor valószínűleg egy harmadikat is tudok majd hozni. Vagy ha holnap már be is fejezem a második könyvet, akkor is várható egy harmadik.
Akkor hát lássuk az első választásomat, amely a 2-es ponthoz, vagyis egy nyáron játszódó regényhez passzol. Ami nem mellesleg az egyik kedvenc első kötetemnek egy kellemes kis folytatása.
2016. július 22., péntek
Megjelenésre várva #7: Mark Lawrence: Úti testvérek (Széthullott birodalom #3,5)
Sziasztok!
Jelenleg is olvasom Mark Lawrence: Tövisek királya c. könyvet, amely a Széthullott birodalom második része, folytatása a Tövisek hercegének. Nem is olyan régen a Fumax kaidó szavazásra bocsájtotta egy új regényének a borítóformátumát, amely ehhez a világhoz kapcsolódik. Mivel nagyon szeretem ezt, és Jorg-ot is, természetes volt, hogy ezt hozom bemutatásra.
2016. július 20., szerda
Gail Carriger: Soulless - Lélektelen (Napernyő Protektorátus #1)
Sziasztok!
Jelenleg épp a Balatonba próbálok belefulladni -kivéve akkor, ha esik az eső, mert akkor röhögök mindenkin, aki fél az esőtől-, viszont a hosszú szünetek miatt bűntudatom van, így egy értékelést csak hozok a héten. Nagyjából egy hete fejeztem be a könyvet és őszintén megvallva, nem igazán terveztem, hogy hozok róla bármit is. Ritkán pedig nem szeretnék jelentkezni, úgyhogy csak megembereltem magam. :D
2016. július 17., vasárnap
Books with me #1: Balaton | 2016
Sziasztok!
ROUND 1!
2016. július 15., péntek
Megjelenésre várva #6: May Sage: Rumplestiltskin (Not quite the Fairy Tale #6)
Sziasztok!
Sajnos egy hetet csúsztam vele és őszintén megvallva, nem tudom, miért. Azt tudom, hogy nem volt sok időm a bloggal foglalkozni, de már nem emlékszem miért. Mindegy is, a sorozat hatodik részének egy mesefeldolgozást hoztam, ami nem sokára megjelenik Amerikában.

2016. július 5., kedd
Brandon Sanderson: Elantris
Sziasztok!
2013. november 14. óta vagyok a moly.hu tagja, azóta rendszeresen is használom, ami az olvasmánylistát jelenti. 2014. augusztus elején, talán hamarabb a kívánságlistámra felkerült egy olyan könyv, amit akárhol kerestem, sehol nem volt meg. Majdnem két év és egy Könyvfeszt kellett ahhoz, hogy megszerezzem. Rengeteget álmodoztam róla, milyen lehet pusztán kézbe fogni, simogatni, lapozni, ölelgetni, olvasni, sokszor fel is adtam, hogy az enyém legyen. De. A sors rámmosolygott, amikor is a 2016-os Könyvfeszten a Delta Vision standjáról ragyogó fény vakította el szemeimet az egyik polcról. Értetlenül fordultam oda és aztán megláttam Őt. Másfél évnyi várakozás és keresés után végre megleltem! Végre az enyém!

2016. július 1., péntek
Megjelenésre várva #5: Libba Bray Lair of Dreams – Álmok mélyén (A Látók #2)
Sziasztok!
Most egy olyan könyvet hoztam, aminek az első részét még nem igazán olvastam, de nagyon érdekel, és leginkább azért, mert az egyik kedvenc vloggerem kicsit erőszakos a könyvvel kapcsolatban. :D Valamiért mindenkire rá akarja sózni, és érdekel, miért. Úgyhogy ez a bejegyzés úgy születik, hogy el sem olvasom a fülszövegét. Szép lesz. Gratulálok Noémi, ülj le, egyes.

Figyelem! Spoiler veszély! Aki nem olvasta még A The Diviners - A Látók (A Látók #1)-at, csak saját felelősségre olvasson tovább!
2016. június 29., szerda
Summer Book Tag
Sziasztok!
Nem olyan rég óta gondolkozok azon, hogy ki kéne tölteni egy book tag-et, csak nem volt kedvem keresni egyet sem. LUSTA VAGYOK! EZ VAN! :D Aztán Klodette megjelölt a Summer Book Tag kitöltésére, így nem kell kitalálni, mit hozzak. :D Ahogy néztem a kérdéseket, egyszer már kitöltöttem, de az tavaly augusztusban volt, azóta pedig új kedvenceket és új hagyjukinkább könyveket avattam fel. Úgyhogy egész mások lesznek a válaszaim, remélem. :D

2016. június 26., vasárnap
Jo Nesbo: Vörösbegy (Harry Hole #3)
Sziasztok!
Most egy olyan könyvről hoztam egy kisebb véleményt, amit nem gondoltam volna, hogy még az idén elolvasom. Mondjuk azért sem, mert ez a könyv egy sorozat harmadik része. Szerencsére, a kötetek nem kötődtek egymáshoz túlságosan, így könnyedén lehetett olvasni.

2016. június 24., péntek
Megjelenésre várva #4: Laini Taylor: Strange the Dreamer (Strange the Dreamer #1)
Sziasztok!
Itthon a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent az egyik kedvenc trilógiám, a Füst és csont leánya Laini Taylor-tól. Az írónő stílusát nagyon megszerettem, remek karaktereket és világot épített fel (úgyhogy hol a harmadik részem, kedves Kossuth Kiadó? HMMMM???), így nem csoda, hogy annyira megszerettem magát az írónőt is. Meg lássuk be, Laini Taylor elmúlt már 40 éves és PINK a haja. Rikító rózsaszín. Jesszusom. A színt utálom, de a viselőjét meg emiatt is nagyon kedvelem. :D Ezért is gondoltam azt, hogy a második idegennyelvű Megjelenésre várva könyv tőle legyen, a Strange the Dreamer.

2016. június 17., péntek
Megjelenésre várva #3: Victoria Aveyard: Üvegkard (Vörös Királynő trilógia #2)
Sziasztok!
Márciusban olvastam el Victoria Aveyard nagysikerű könyvét, a Vörös királynőt, ami -annak ellenére, hogy nagyon durván klisés és ismerős- kedvencem is lett. Azóta azt lesem folyamatosan, hogy a folytatását mikor tudom kézhez venni. Az utóbbi napokban viszont annyira kétségbeesett voltam, hogy azt hittem, angolul kell megvennem, mert sehol semmi hír róla. Nem is olyan régen viszont abba a hírbe futottam, hogy Victoria Aveyard: Üvegkard. Úgyhogy azóta tudom milyen érzés a teljes részegség.

2016. június 14., kedd
87. Ünnepi Könyvhét - avagy jöttem, láttam és kifosztom a standokat
Sziasztok!
Mint ahogyan azt gondolom, senki sem tudja, hogy csütörtöktől volt a 87. Ünnepi Könyvhét, amire a tavalyi Könyvhét óta el szerettem volna jutni. Oké, azóta, hogy tudok róla. Vagyis két éve már. És mivel 18-án lesz a születésnapom, így már pusztán ezért is muszáj volt felmennem.
Ennek örömére pedig én is leírom az élményeimet, mert jeesszusom. :D Még mindig fáj a karom.

2016. június 10., péntek
Megjelenésre várva #2: Lauren Oliver: Replica
Sziasztok!
Most egy angol nyelvű könyvet hoztam, ami még meg sem jelent, de az idei BEA-n (BookExpo America) már megvásárolhatták a szerencsések. Én is Katytastic vlogján akadtam rá, és nagyon felkeltette az érdeklődésemet Lauren Oliver most megjelenő műve, a Replica.

2016. június 7., kedd
Májusi olvasmányaim | 2016
Sziasztok!
Májusban összesen öt könyvet olvastam, ebből háromról hoztam is értékelést a blogra, egyről pedig csak szerettem volna készíteni, de annyira beleszerettem, hogy a szöveg értelmessége még az eddigi szintet sem ütötte volna meg. Úgy tudtam volna írni, mint egy részeg 2 éves, aki most tanulja a szavakat és ismerkedik az írással. Jobbnak láttam nem írni róla.

2016. június 5., vasárnap
Májusi book haul | 2016
Sziasztok!
A május egy nagyon meglepő hónap volt könyvek terén. Olyant is megrendeltem, amiről azt hittem, hogy hónapokba fog telni, mire megszerezhetem, ajándék könyv is van benne, és egy előrehozott vásárlás is. Imádtam ezt a hónapot, összesen 8 könyvet sikerült beszereznem.

2016. június 3., péntek
Megjelenésre várva #1: Marie Rutkoski: The Winner's Curse - A nyertes átka
Sziasztok!
A napokban azon gondolkoztam, hogy milyen bejegyzést tudnék hozni, amit tudnék rendszeresíteni, és könyvekkel kapcsolatos. Végül arra jutottam, hogy az általam várt, és más érdekes könyvek megjelenését fogom hozni minden pénteken. Igazából egy bejegyzésbe szerettem volna őket hozni, de amiknek a megjelenése érdekelt, a nagy részük már megjelent, viszont még így is maradt sok, ami említésre érdemes.
A sorozat első bejegyzéseként egy, a jövő héten megjelent könyvet szeretnék nektek bemutatni.

2016. június 1., szerda
Lauren Stewart: Hyde (Hyde #1)
Sziasztok!
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is olvasni fogok egy angol nyelvű könyvet, arra pláne nem mertem gondolni, hogy ne adj isten, még írok is róla valamit. Ez a bejegyzés még engem is meglepetésként ért, de muszáj. Mert nagyon megszerettem ezt a könyvet.

Címkék:
angol nyelvű,
book,
Hyde,
Lauren Stewart,
vélemény
2016. május 15., vasárnap
Nora Roberts: A tűz leánya
Sziasztok!
Pár éve egy nyaralás alkalmával elvittem magammal egy Nora Roberts könyvet. (Oké, komplett trilógiát.) Akkoriban nem igazán tudtam, mire is számítsak az írónőtől, és mivel más könyv nem is volt nálam, féltem tőle. Szerencsére akkor pozitívan csalódtam. A napokban elment az itthoni könyvtár előtt és mivel még volt a nyitva tartásból hátra egy óra, gyorsan beugrottam, és ezúttal a Concannon trilógiát vittem ki magammal. (Meg David Gemmel: Kard a viharban-t is, de belőle csak egy kis kóstolót akartam, hogy mire számítsak majd akkor, amikor megveszem.) Háááát...

2016. május 8., vasárnap
Áprilisi book haul (alias Könyvfesztiválos beszerzések) | 2016
Sziasztok!
Idén másodjára voltam a Könyvfeszten, és tanulva az előző eseményből, egy komplett listával mentem. Amelyen 91 tétel szerepelt. Órákba telt, de sikerült 13-ra leredukálni ezt a számot. Ám a valós tartalma szatyromnak ennek a fele. Nagyjából. Összesen hat könyvet sikerült beszereznem, ebből egy volt ingyen, 4 egy kiadótól, a hatodik pedig egy olyan, amire régóta kíváncsi voltam.
Éééés itt az idő egy kis mesének is.

2016. május 3., kedd
James Dashner: Az útvesztő (Az útvesztő trilógia #1)
Sziasztok!
A Book Bloggers's Challenge keretein belül Borika választott nekem egy könyvet, méghozzá James Dashner: Az útvesztőt. Nem mondanám túlzottan pozitívnak az érzéseimet a könyv irányába, de hát ilyen is kell néha. Ettől függetlenül köszönöm neki, mert már vagy ezer éve halogattam, és ki tudja, meddig folyt volna ez így.

2016. május 1., vasárnap
Cover Reveal #5: Sarah MacLean: Tizenegy botrány egy herceg meghódításához
Sziasztok!
Rég volt már borítóleleplezés, az utóbbi időben nem is nagyon terveztem, hogy részt vennék egyen is, ám most egy kedvenc könyvem folytatása érkezett el hozzánk, aminek a mai napon megláthatják a sorozat rajongói a borítóját. És hogy melyik ez?
2016. április 14., csütörtök
Hamupipőke Book Tag
Sziasztok!
Sok hasonló, 2000 előtt felnevelkedett kislányhoz hasonlóan én is éltem-haltam a Disney mesékért. Mármint, ami a hercegnősöket illeti. Csipkerózsika volt az egyik kedvencem, pláne a végén abban a kék ruhában. Olyan szívfájdítóan gyönyörű volt benne, hogy akkoriban megálmodtam, én így fogok kinézni
2016. április 5., kedd
Februári és márciusi Book Haul | 2016
Sziasztok!
A februári book haul egy okból kifolyólag nem készült el: márciusban össz-vissz két darab könyvet kaptam. Vagyis kaptam és vettem. Így sok értelmét nem láttam annak, hogy a márciusit külön hozzam, áprilishoz meg nem akartam csapni, mivel reményeim szerint részt tudok venni a Könyvfeszten, ahol tele akarom magam vásárolni Fumaxos könyvekkel. Meg Agavéval. Meg Delta Vision-nel. Meg KMK-val. Meg Európával. Meg... OKÉ! Befogtam.

2016. április 3., vasárnap
Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek
Sziasztok!
A Vörös királynő esetében megemlítettem, hogy egy... viszonylag nagyon hosszú olvasási válságon vagyok túl, és megemlítettem azt a könyvet, aminek köszönhetően véget ért ez az egész. Csak eddig még valamiért nem ültem le, hogy meg is írjam, miért ráncigált ki a Grimm mellől. Most van egy kis időm, és még több erőm, szóval lássuk is a Szívzűrterápia strébereknek kis limonádécskát. :DNa, most a limonádét is megkívántam... Ezt befejezem, eskü, iszok egyet.
A Vörös királynő esetében megemlítettem, hogy egy... viszonylag nagyon hosszú olvasási válságon vagyok túl, és megemlítettem azt a könyvet, aminek köszönhetően véget ért ez az egész. Csak eddig még valamiért nem ültem le, hogy meg is írjam, miért ráncigált ki a Grimm mellől. Most van egy kis időm, és még több erőm, szóval lássuk is a Szívzűrterápia strébereknek kis limonádécskát. :D
2016. március 26., szombat
Rick Riordan: A villámtolvaj (Percy Jackson és az olimposziak #1)
Sziasztok!
Ezt így most nagyon elszúrtam. :D Ugyanis Amalthya hívott ki egy újabb körre még JANUÁRBAN a Book Bloggers' Challenge keretein belül, csak hát jött a kis szünetem, és ugye tudjuk, hogy mi volt. :D Instant szerelem a Grimmbe. Aztán márciusban meguntam, hogy nem haladok, és elnézéseket kérve kértem egy új könyvet, ami A villámtolvaj lett. Khöm, hát na. Jobb később, mint soha, tudom, de valamikor el kell kezdeni! A könyvet ezúttal is köszönöm, tényleg nagyon imádtam, minden egyes sorát. :D
2016. március 18., péntek
Victoria Aveyard: Vörös királynő
Sziasztok!
Nosss, bekövetkezett az, amitől nagyon rettegtem minden egyes olvasáskor: beköszöntött nálam az olvasói válság. Január végétől egészen egy héttel ezelőttig semmivel nem haladtam, sőt, februárban csak akkor olvastam, amikor benéztem anyumhoz a melóhelyére. Ennek most így több oka is volt, nem részletezném, de kellett ez a pihi. Lényegében ezért sem volt mostanság friss a blogon. Oké, ezért meg a Grimm miatt. Ha valaki egyszer elkezdi...
A Vörös királynő a másik könyv volt, ami visszahozott a könyvek közé (az első a Szívzűrterápia strébereknek - egy kis szösszenetet erről is tervezek hozni) és mióta abbahagytam, nem tudom kiverni a fejemből. Ez most pozitív, hogy nem tudom kiverni a fejemből, vagy pedig negatív?

2016. március 4., péntek
Össze nem illő dolgok Book Tag
Sziasztok!
Klodette megjelölt egy igen érdekes tag-ben, ami tényleg igényli a korábbi olvasásaimra a visszaemlékezést. Már pár napja megkaptam ezt a tag-et, de mostanság túl sok Grimm-et nézek. Rájöttem, hogy a Grimm túlságosan káros a lelki világomra. És nem a szörnyek végett, azt Yarni gondozza.
Nem is húzom tovább az időt, inkább kitöltöm az Össze nem illő dolgok Book Tag-et. :)
2016. február 27., szombat
Liebster Blog Award | 2016
Sziasztok!
Elnézést ezért a kis szünetért, mostanság egyre sűrűbben beáll. Az a helyzet, hogy egész nagy olvasási válságban szenvedek. Hogy mekkorában? Nos, februárban nem olvastam SEMMIT! Egyedül a Hyde-ot olvasom és a Csodák korát, de azt csak azért, mert egy kihívásra kell.
Tavaly egyszer már megkaptam Csücsitől a Liebster Blog Award-ot, 2016. februárjában újfent kiosztották nekem. Ezúttal Sasvári Tímea osztotta meg velem, amit itt is nagyon köszönök, nagyon meglepett vele. :)Ez más, mert a kép is más, illetve nem 10 dolgos és személyes, hanem 11!!
Elnézést ezért a kis szünetért, mostanság egyre sűrűbben beáll. Az a helyzet, hogy egész nagy olvasási válságban szenvedek. Hogy mekkorában? Nos, februárban nem olvastam SEMMIT! Egyedül a Hyde-ot olvasom és a Csodák korát, de azt csak azért, mert egy kihívásra kell.
Tavaly egyszer már megkaptam Csücsitől a Liebster Blog Award-ot, 2016. februárjában újfent kiosztották nekem. Ezúttal Sasvári Tímea osztotta meg velem, amit itt is nagyon köszönök, nagyon meglepett vele. :)
2016. február 21., vasárnap
Az én drága műfajom: fantasy #Műfajok kavalkádja
Sziasztok!
Mikor kitaláltuk a Kis Könyves Bloggerekkel, hogy a műfajok kavalkádját megcsináljuk, azon gondolkoztam, hogy én ugyan melyik műfajról írnék szívesen. Sok YA és NA könyvet olvasok, de egyik sem az igazi a számomra. A romantikussal szintén hadilábon állok, hisz amiket általában megfogalmaz, annyira fel tudnak húzni. Akkora hazugságok és sokan sajnos el is hiszik őket. Így nem gondoltam jó ötletnek. Aztán rájöttem, hogy A Nagy Ő számomra egyetlen egy műfaj, beszéljünk akár könyvekről, filmről vagy játékról: a fantasy. Gyerekkorom óta rajongok az ilyen dolgokért, így hallgatva a belső hangokra (vagy belső istennőre, kinek mi, ugyebár), én is írogattam egy picikét.
2016. február 9., kedd
Tea Book Tag | 2016
Sziasztok!
Nagyon régen nem csináltam már book tag-et, és ennek egy oka van: nem találtam olyant, ami úgy igazán tetszett volna. Mondjuk nem olyan régen találtam egyet Sasha youtube csatornáján, azon még gondolkodok. Az is eszembe ötlött, hogy egy régit töltök ki újra, hisz azóta eltölt egy jó idő, és egy rakat könyv megfordult már a kezemben, de ezt is elvetettem. Ezúttal azonban Klodette továbbadta a Tea Book Tag-et, ami most még inkább aktuális és itt és most is köszönök szépen, hisz nemrég voltam beteg és ennek következtében két héten keresztül napi három kancsó teát ittam. Ha elkezdenék sírni, tea folyna ki a szemeimből is.
Már csak azért is különleges ez a tag, mert emlékeim szerint ez volt az egyik első book tag, amit a Kis Könyves Bloggerekkel együtt töltöttünk ki (ekkor még nagyon kevesen voltunk, ezt például csak négyen csináltuk meg). Ez több, mint egy éves tag. És ráadásul, ez még a WordPressen látható.
Nem is húzom tovább az időt, lássuk a Tea Book Tag 2.0-át!

2016. február 6., szombat
Januári Book Haul | 2016
Sziasztok!
A január elég fura hónap volt, nagyon sokat ingáztam Baja-Budapest-Hatvan között, így szinte minden pénzem erre ment el. Ez a havi könyvek számán is meglátszik, hisz csak 7 könyvet sikerült beszereznem, amik közül négyet amúgy december végén rendeltem, de csak január elején tudtam átvenni.

2016. február 4., csütörtök
Sarah J Maas: Throne of Glass - Üvegtrón
Sziasztok!
Ötletem sincs, hogy hogyan, de sikeresen lebetegedtem. Ennek örömére sikerült jó néhány könyvet kivégeznem. Köztük volt Sarah J. Maas könyve is, az Üvegtrón.

2016. január 11., hétfő
Decemberi book haul | 2015
Sziasztok!
A 2015-ös évvel együtt egy újabb hónapot tudhatunk a hátunk mögött, így, hagyományunkhoz híven, jöjjön egy újabb book haul. Decemberben csak 8 darab könyvet tudtam beszerezni, Karácsonyra pedig nem is kaptam. Sajnos a kazán pont az ünnepekre döglött be, a mosogató géppel együtt, és hááát jah. Inkább arra költöttük minden pénzünket. Cserébe, a forró víz tényleg forró víz és jó sokáig forró víz. Nyami.
2016. január 7., csütörtök
Cover Reveal #4: Kristin Hannah: Út az éjszakába
Sziasztok!
Már egy ideje nem volt borító leleplezés a blogon, most viszont egy olyan szerzőnek hozom a könyvét, akinek az egyik könyve alig pár hónapja jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. Ez a szerző nem más, mint Kristin Hannah, és legújabb könyvére már nem is kell sokat várni, ami pedig az Út az éjszakába.

2016. január 5., kedd
Kerstin Gier: Rubinvörös (Időtlen szerelem 1.)
Sziasztok!
Az Új Év első bejegyzése, ahogy az említettem is, a Rubinvörösről fog szólni. Valamikor november elején kezdtem el olvasni, de annyi mást kellett olvasnom, hogy kénytelen voltam félrerakni. Aztán valamikor december végén vettem elő, és pár nap alatt be is fejeztem. A végén ugyanaz a hiszti tört rám, mint például az Obszidián idején történt. Megfogadtam, hogy addig nem írok róla, amíg a következő részét nem szerzem meg. És íme, itt vagyok.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)