A május egy nagyon meglepő hónap volt könyvek terén. Olyant is megrendeltem, amiről azt hittem, hogy hónapokba fog telni, mire megszerezhetem, ajándék könyv is van benne, és egy előrehozott vásárlás is. Imádtam ezt a hónapot, összesen 8 könyvet sikerült beszereznem.
Április 22-én volt a névnapom, aminek a kapcsán a BOOK24 kiküldött nekem egy névnapi kupont, de amikor megláttam, hogy mennyi fölött lesz csak ingyenes a szállítás, inkább átadtam másnak. Szerencsére cserébe kaptam egy Lírás kupont, így újabb órás keresgélés árán meglettek a győztesek. Igen, mert ha egy másik könyváruházban szeretnél vásárolni, muszáj más könyveket venni. Ez szabály. Miért nem vagyok még diliházban?
Noss, az egyik ilyen könyv az Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona. Az első részről a blogon is írtam egy kicsikét. Kíváncsi vagyok a második részre, de nem a történet végett, hanem azért, hogy beleszeretek-e a sorozatba. Tudom, érdekes indok, amiért megvettem, dehát na. Azóta próbáltam megszerezni puhában, de sehol nem volt, a Lírán pedig véletlenül megláttam, hogy van. Na mondom hoppá. Most egy kis KMK napot tartunk, ugyanis mellé jött két Cassandra Clare könyv: A Dumort Hotel bukása és a Mit vegyünk egy árnyvadásznak, akinek mindene megvan? (És akivel amúgy sem járunk). Nagyon kíváncsi vagyok rájuk, nem tudom, miért nem vettem még elő őket.
Az előző book haul-ban megemlítettem, hogy az egyik Brandon Sanderson sorozat első részének csak az első kötetét szereztem meg. Mert béna vagyok, és az Elantris láttán elfelejtettem, hogy az két kötetes. Ezt a Könyvhéten akartam megvenni, de nagyon viszketett az ujjam, amikor megláttam az Antikvárium.hu akcióját és amiben olcsón el tudtam hozni az első rész második kötetét. Annyira viszketett, hogy csak a megrendelésével múlt el. Így jutottam hozzá Brandon Sanderson: Ködszerzet - A végső birodalom 2. részéhez. A poén az volt, hogy amikor átvettem, meg voltam győződve arról, ezek az első részt is elküldték nekem. Nagyon vastag volt a csomag, ahhoz képest, hogy csak egy könyvet rendeltem. Majd bontás közben jutott eszembe, hogy igen, valóban csak egy könyvet rendeltem, de ezen kívül bent hagytam a pipát a Kérek egy ajándékkönyvet pontban. Így jutottam hozzá szüleim nagy örömére Edmond Rostand művéhez, a Cyrano de Bergerac-hoz.
Minek után a fizetésem is megjött, rögvest kipróbáltam a Bookdepo oldalát is. Három könyvet szemeltem ki: egy régi kivlistásat, egy ismert írósat, és egy új kivlistás tagot. Címek szerint: Rae Carson: The Girl of Fire and Thorns, Jennifer L. Armentrout: Half-Blood és Alexandra Bracken: Passenger. Egyedül a Carson könyv az, amiről nem tudok semmit, mármint a másik kettőről nagyon jókat hallottam, ez még úgy nagyon ismeretlen. De nagyon el szeretném őket majd olvasni, mind a három nagyon szép, és a Carson könyvön nincs rajta az a csúnya matrica, ami a Bookdepo képén látható.
Bookdepo-n azért is jó vásárolni, mert ingyenes a házhoz szállítás (de mondjuk jónéhány könyv nem olyan olcsó ott, jobban megéri Amazonon megvenni szállítási díjjal együtt), de ami még jobban jó: az ingyenes könyvjelzők! Én ezt kaptam tőlük:
Majd a későbbiekben szeretnék még tőlük rendelni, kíváncsian várom már, hogy milyet kapok tőlük. Azonban, előbb az Amazon jön. Eddig kettő biztos abból a rendelésből, de a többi... még meg kell álmodnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése