Jo Nesbo: Vörösbegy (Harry Hole #3)

Sziasztok!

Most egy olyan könyvről hoztam egy kisebb véleményt, amit nem gondoltam volna, hogy még az idén elolvasom. Mondjuk azért sem, mert ez a könyv egy sorozat harmadik része. Szerencsére, a kötetek nem kötődtek egymáshoz túlságosan, így könnyedén lehetett olvasni.



Fülszöveg

Harry Hole nyomozó egy ritka ügyletről szerez tudomást: valaki egy különleges, nagy hatóerejű, Märklin márkájú puskát rendelt. Mind kiderül, a megrendelő egy nyolcvanhoz közeledő férfi, aki a második világháború idején a németek mellett harcolt a keleti fronton. Gyilkosság, bosszú, árulás… Aggastyán korú nemzetiszocialisták és fiatal neonácik… A második világháború keleti frontja és a modern Oslo… Egykori frontharcos átvágott torokkal…Több, időben és térben egymástól messze eső történés vezeti el a sokszor önmaga gyengeségeivel is megküzdeni kénytelen nyomozót egy vakmerő merényletet tervezőjének leleplezéséhez. Csak Norvégiában több, mint 100.000 példányban kelt el!

Véleményem

A történet ott kezdődik, hogy az amerikai elnök ellátogat Oslo-ba, és a Secret Service emberei a norvég rendőrök segítségét kérik. A munkát természetesen Harry Hole és Ellen kapják, pár másik emberrel együtt. Az országhatár egyik bódéjában Harry egy gyanús alakra lesz figyelmes, ám mivel nem tudják beazonosítani, az autóból kiszállva megindul felé, megkérve Ellen-t, hogy amint válaszoltak a Secret Service-esek a hívására, hogy az ő emberük-e, azonnal hasaljon rá a dudára. A duda későn érkezik, Harry meglőtte az embert. Hogy az ügy eltussolásra kerüljön, az egészet úgy állítják be, mintha a másik ügynök hibája lenne, Harry-t pedig előléptetik, a nemzetbiztonság főtisztjévé. A lassan alkoholról-leszokóban Harry-t újdonsült főnöke piti feladatokkal látja el, és egy ilyen alkalommal veszi észre, hogy valaki egy Märklin-puskát szerzett be, amit veszélyessége miatt kivonták a forgalomból. 

A történet több szálon is fut. Főhősünk, Harry szemszögén keresztül megismerhetjük a nyomozás minden egyes lépését. Van egy gyilkosunk, akiről csak annyit tudunk, hogy halálos beteg, az egy évet sem éli meg, öreg, a fronton harcolt és Daniel-nek hívják. Pár fejezetet kapnak Ellen-ék, Brandhaug és Sverre Olsen is. Ellen általában Harry-vel való találkozásait mutatja be, amikor a férfi élete épp kicsúszik a kezei közül, Brandhaug-gel leginkább a "nagyok" munkája kapcsán, valamint ha nőügyről van szó, Sverre Olsen-nel pedig akkor, amikor valami épp történik és nem jó dolog. Ezen felül az első három részben két idősíkon ismerjük a történetet. A múlt főszereplői Edvard Mosken, Daniel Gudeson, Hallgrim Dale, Sindre Fauke és Gudbrandt Johansen (emlékeim szerint így írják a nevét). A második világháború idején történnek az események, ezzel is megindokolva a tetteket és bizonyos karakterek jobb megismerését. 

Eddig nem értettem, hogy mi ez a hatalmas rajongás Nesbo könyvei iránt. Hát már tudom. Egyszer sem volt zavaró ez a sok váltás, a karakterek is jól fel voltak építve és VÉGRE! Végre nem éreztem azt, hogy két nap alatt oldanak meg egy esetet. Nagyon szeretem Agatha Christie Poirot-ját, de még nála is azt érzem, hogy csupán napok telnek el az esetek között (mondjuk nála érthető is, ő a pszichológia segítségével teszi). Mondjuk ott kevésbé idegesítő, mint a TV-s CSI sorozatok esetében, a Gyilkos elmékben, A mentalistában vagy a Castle-ben. Az utolsó hármat nagyon szeretem, úgy értelmezzétek az egészet. :D A nyomozás is teljesen hiteles volt, a karakterek fejlődését nagyon szerettem. A legjobban Harry-n lehetett észrevenni a dolgokat, de a múltbéli Úriáson határozottan észrevehető volt minden és jesszusom, de szívfájdító volt az egész! Egy okból nem kedveltem ezt a rengeteg váltakozást, mert mire elkezdett érdekelni az egyik, rögtön jött a másik, majd ott ragadtam, hogy engem csak a múlt érdekel. Nem szeretem a második világháborút semmilyen formában (könyv, film, BÁRMI), de Nesbo elérte azt, hogy azon rágjam a körmöm, hogy mikor olvashatok újra Gudeson-ékról. Érdekesek voltak egytől egyig, mindenkinek a sorsáért aggódtam, és nem azért, mert háború volt, hanem azért, mert háború volt és ők is ott voltak, és nem a szerencsés oldalon. 

A könyvet akár George R. R. Martin is írhatta volna, a szereplők csak úgy hullottak. Mire kialakult valakiről egy komplex véleményem, már meg is halt. Persze, volt olyan, akit nem sajnáltam (köhömmm... Brandhaug. Megérdemelte az a kis spicli, amit kapott. Én még meg is kínoztam volna előtte), de a legtöbben nem érdekeltek. Igen, kedveltem őket, de nem annyira, mint azt a drága háborúban elesettemet. Egyszerűen rágtam a körmömet, hogy mikor olvashatok róla újra. Annyira szomorú volt az egész, tudtam a közepe táján már, hogy ki a gyilkos, de egyszerűen nem voltam hajlandó elfogadni. Igen, ez nagyon elképzelhető, de annyira szomorú az egész. Valójában szerintem most sem fogtam fel, de hogy nem tudom elmondani, mennyire megérintett az egész, az halál biztos. Én a krimit nagyon szeretem, de amit az egekig tudok dicsérni ebben a könyvben, az a múlt, a háború leírása. 

Szereplők

Valójában senkit nem akarok kiemelni, de azt el kell mondanom, hogy Daniel lett a kedvenc szereplőm, mindenki olyan férjet vagy bátyót szeretne. Nekem már van egy, de őt is elfogadnám, kérdés nélkül. Csak hogy egy eseménnyel az elejéről elmagyarázzam, miért imádom: senki nem tudott kilőni egy bolsevikot, veszett messziről ő viszont kilőtte. Senki nem hitte el neki, hogy lelőtte, ilyen messziről (de, igazából elhitték, csak csodálkoztak). Egyszer csak felugrott egy ásóval a kezében és eltűnt. Mindenki azt hitte, hogy dezertált, ám amikor visszaért mindenki nagy meglepetésére, elmondta, hogy eltemette az oroszt és elénekelte az Erős vár a mi Istenünk-et. Magyarán keresztény temetést adott a halott orosznak. Kész, nekem végem volt, itt már imádtam a karakterét. 

Összegzés

Hosszú ideje nem olvastam már igazi krimit, és meglepetésemre, még mindig nagyin tudom élvezni és hamar be is szippant. Ez esetben lehet, hogy pont Jo Nesbo munkásságát illeti a dicséret, hogy bevont. A későbbiekben biztosan fogok vele még találkozni, nagyon megszerettem a karaktereit is, és a történeteit is.
A cselekmény két idősíkban játszódik: bemutatja a II. világháborút megjárt frontkatonák életét a harcmezőn, a másik pedig a jelen, ahol a fő cselekményszál fut. Annak ellenére, hogy nem rajongok a háborús művekért, Gudeson, Johansen, Mosken, Dale és Fauke története kötött le a legjobban. Sajnos, nagyon keveset kaptunk belőlük, de érthető volt, az a történetszál csak magyarázat volt a dolgokra.
Ha az ember nem olvas előre, mint ééééén, a könyv kétharmada tájékán kitalálhatta a gyilkos kilétét, és ennél érzem először úgy, hogy az író direkt így találta ki. Viszont én nem tudom, ki hogy van vele, de egyszerűen nem tudok a gyilkosra haragudni. Igen, szörnyű tetteket hajtott végre, de az elméje már évek óta megbomlott, egy teljesen más világban élt.
Ami miatt viszont ezer százalék, hogy folytatom a sorozatot, az a Herceg szál. Remélem, valaki hamarosan elkapja és kegyetlenül kiny!

Történet: 4/5 - Ahogyan az Eleanor és Park esetében, itt is azzal a problémával álltam szemben, hogy amikor olvasom, akkor nagyon is imádom, de amint lerakom, nincs kedvem felvenni. Ettől eltekintve, tényleg egy nagyon jó könyv, nagyon is jól felépítve. 

Szereplők: 5/5 - Én is akarok egy Daniel-t.

Borító: 5/5 - Igen, a borítót én is csak most néztem meg normálisabban. Csak egy pöppet utal a gyilkos lehetséges kilétére, a vörös pedig a sorozat kötelező része. Nekem nagyon tetszik, az pláne, hogy nincsen túlcsicsázva a dolog.