Rick Riordan: A villámtolvaj (Percy Jackson és az olimposziak #1)

Sziasztok!

Ezt így most nagyon elszúrtam. :D Ugyanis Amalthya hívott ki egy újabb körre még JANUÁRBAN a Book Bloggers' Challenge keretein belül, csak hát jött a kis szünetem, és ugye tudjuk, hogy mi volt. :D Instant szerelem a Grimmbe. Aztán márciusban meguntam, hogy nem haladok, és elnézéseket kérve kértem egy új könyvet, ami A villámtolvaj lett. Khöm, hát na. Jobb később, mint soha, tudom, de valamikor el kell kezdeni! A könyvet ezúttal is köszönöm, tényleg nagyon imádtam, minden egyes sorát. :D

Fülszöveg

A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint.
Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja a legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni?
Természetesen senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minótaurusz be nem kergeti a nyári táborba.
Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba és Percy görög mitológia könyve megelevenedik. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, felbosszantotta őket: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított.
Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon.

Véleményem

Kezdhetném azzal, hogy az én kedvenc történelmi korszakom az ókori Egyiptom, a fáraók kora. Pár ponttal lemaradva követi az ókori Görögország, a görög mitológia. Ez volt a legnyomósabb okom arra, hogy elolvassam. Sajnos, a könyv olvasása közben rájöttem, hogy sok mindent elfelejtettem. Mondjuk, azt tegyük hozzá, hogy évek óta több közöm van a japán kultúrához, mint bármelyik mitológiához. :D Tudom, nincs kifogás. Befogtam. Viszont azt meg nem értem, hogy miért nem akadt hamarabb a kezembe Percy története. 

Azt hiszem, csak egy negatív dolgot tudNÉK felhozni, de alaposan belegondolva, az is marhaságnak tűnik. Soha nem tartottam túl valóságosnak, hogy tizenévesek oldják meg a világ problémáit, egyszerűen túl idegen és... valljuk be, senki nem tudja elképzelni, ahogy a folyamatosan lázongások közepette egy tini megelégeli a dolgokat és nem lázong, hanem felnőtt, 30 éves gondolkodásával és egy 70 éves bölcsességével ment meg mindenkit. És mindeközben összejön álmai párjával. Ja, kösz, nem. A villámtolvajhoz is hasonlóan álltam, ostoba módon. Itt indokolt az, hogy főhőseink ilyen fiatalok, valamint kötetről kötetre telnek az évek és lesznek egyre idősebbek. 

A legnagyobb pozitívuma a történetnek, hogy a főhős Poszeidón isten fia. Bárki feltenné nekem azt a kérdést, hogy ha valamelyik istenség lenne az én édes drága jó szülőm, habozás nélkül a delikvens képébe ordítanám Poszeidón nevét. Azokban a történetekben, ahol a főhősnek valamilyen szuper ereje van, mindig vagy valami látványos, vagy pedig a tűzzel kapcsolatos. A víz is ugyanolyan pusztító tud lenni, ezért sem értem, hogy miért nem rakják be többször. Mondjuk, ha a Fairy tail-ből Juvia-t vesszük alapul, akkor... háát... meg tudom érteni. Ebben az esetben inkább nem szólaltam meg. :D Viszont a legfőbb oka az egész fangirl-ködésemnek, az az, hogy mindenem a víz. Legyek akármilyen felzaklatott, ránézek az élő vízre és már helyreálltam lelkileg. Költözés szempontjából ezért vagyok nagyon válogatós. Nem tudnék olyan helyen élni, ahol nem tudom rövid időn belül megközelíteni a vizet. Poszeidón ezért is az ln istenem, és Percy ezért is lett az egyik kedvenc karakterem. 

Percy, Annabeth és Grover utazásaik során nagyon sok kalamajkába keverednek és a média, szinte mindet, végig követ valamilyen úton módon. Ezeken mindig akkorákat nevettem. Büdös Gabe álszentsége, kétszínűsége, ahogy a média félreértelmezi Percy cselekedeteit, annyi humort tesznek a történetbe, amennyire szüksége van, hogy megőrizze szórakoztató tartalmát. Mindig vártam, hogy mikor jelennek meg, és most éppen mivel rukkolnak elő. Mindemellett jó volt olvasni hármukról. Megbíztak egymásban, nem kérdezősködtek, ha valamelyikőjük meg mondta, mit kell tenni. Amikor Percy is választás elé állt, majdhogynem egymáson átverekedtek, hogy Percy "kedvére tegyenek" és segíthessenek neki. 

Riordan bácsival én a Csontlabirintus kapcsán kezdtem el ismerkedni, ami annyira nem nyerte el a tetszésemet. Ezért sem tudtam, hogy Percy történetéhez hozzá merjek-e kezdeni, ám nem okozott csalódást. Vagyis, ha úgy nézzük, csalódtam benne, de az pozitív volt. Riordan történetmesélését sokan eltanulhatnák, nagyon hitelesen adta el nem csak a történetet, de még a karaktereket is. Bár egy kicsit furcsa volt a modernizált istenek világa, de ha úgy nézzük, akkor meg jogos is. Szóval ez egy nagyon okos húzás volt, és valamilyen szinten azért merész is. 

Percy és édesanyja, Annabeth, Grover, Perszephoné és a kiütött Hádész

És ezt most azt hiszem meg is kéne említenem végre. Először a filmet láttam, amit imádtam. Most, hogy a könyv végére értem,meg kell, hogy mondjam, értem, miért van mindenki kibukva miattuk. Tényleg nagyon rosszak lettek. :D Nagyon meglepődtem a Hádész meglátogatása utáni dolgokon, mert ezekre egyáltalán nem számítottam. De az egy kicsit hihetetlen is. Hisz azért mégis csak egy istent vert át egy félisten. Most teljesen mindegy, hogy Kronosz szólt ki, vagy sem. Na meg Hádész. Annyira fenn hordja az orrát, hogy észre sem veszi, hogy valaki igazat mond-e vagy hazudik? Egy isten nem veszi észre, hogy egy félisten mikor mond igazat? Nem, ez egy kissé kidobott. Volt néhány dolog, amit a filmben jobban tetszett, de ha arányokban nézzük, akkor a könyv kiütéssel nyert az első percben. 

Szereplők

Percy: Egy hiperaktív, diszlexiás, 12 éves kisfiú, akit máig nem értek, hogy vehettek fel a negyedik iskola után egy hatodikba is. Anyuka fizethetett akkor rendesen. Az ő édesapja Poszeidón, a tengerek istene, akit soha életében egyszer sem látott, és amikor találkoznak, akkor sem nagyon tudja, hogy hogyan is kezelje. Mármint hogyan kezeljék egymást. Mindkét fél felől ott van a távolságtartás, és mindkettő érthető, csak egymást értik meg nehezen. Percy egy nagyon kedves kisfiú, akinek minden álma tartozni valahová, barátokat szerezni és mint minden egykének, az anyját boldognak látni. Gyerek létére meg sem próbál felnőttként viselkedni, ami nagyon is szimpatikussá teszi számomra a karakterét. 

Annabeth: Pallas Athéné, a bölcsesség, az igazságosság, a kézművesség és egyéb szépségek istennője, leánya. Szomorú gyerekkora végett úgy döntött, hogy elhagyja halandó családját és a hozzá hasonló félistenekkel tölti az idejét a Félvér-táborban. Percy-vel is itt ismerkedik meg. Anyja nevéhez méltán nagyszerű stratéga már ilyen fiatalon is, többször is megcsillogtatta tudását. 

Grover: Percy legjobb barátja, aki egy szatír. A film és a könyv között talán ő az egyetlen szereplő, ahol nagyon nagy különbség van. A filmben csak azért megy végig ezeken (Percy segítése mellett), hogy a szarvai kinőjenek. A könyvben sokkal értékesebb dolog rejlik: ahogyan nagybátyja, ő is Pán isten után szeretne kutatni, a természetet jobbá tenni. Ahogy Annabeth is, ő is tökéletes bizonyítékát adta annak, hogy alkalmas Percy barátságára és bizalmára. A hosszú és veszélyes kalandok során ők hárman igazi csapattá kovácsolódtak össze.

Összegzés

Történet: 5/5 - Nem tudok mást hozzáfűzni. Nem csak gyerekeknek szóló gyerekmese. Az biztos, hogy ha irodalom tanár lennék, a görögök előtt ezt adnám fel kötelező olvasmánynak. Sőt, töri tanárként is megtenném. Tökéletesen adja át a görög mitológia alapjait, amire lehet építeni a tudást.

Szereplők: 5/5 - Gyerekek, akik gyerekként gondolkoztak és viselkedtek. Mindenki úgy viselkedett, ahogy kellett. Mondjuk, az istenek nekem kicsit furcsák voltak, csak az egoista énjük került bemutatásra. Remélem, nem csak ennyit fogunk belőlük látni.

Borító: 4,5/5 - Az eredeti borító remekül összegzi A villámtolvaj főbb vonalát. Habár azt a szarvat nagyon nem értem, hisz az már az elején elfelejtődött. De a tenger, a kard, a villám és az épületek szerintem nagyon passzol. Az pedig különösen tetszik, hogy viharosan lett ábrázolva, mintha bármelyik pillanatban kitörhetne a háború. A filmes meg a szokásosat. Inkább le se írom. 

Most, hogy ezt is elolvastam, három dologhoz kaptam kedvet. Először is, újra elolvasni a Görög mitológia könyvemet. Másrészt neki kell állnom imádkozni, hogy a Könyvmolyképző adja ki puha kötésben, EREDETI borítóval. Mert nekem abban kell. Harmadrészt pedig, újranézni a filmet. Mondjon bárki amit akar, én szívesen nézem. Mások ezer örömmel nézik a Shadowhunters-t, amit én nem bírok elviselni, én meg nézem ezt. :D Amit meg mások nem bírnak elviselni. Ce la vie!