2016. augusztus 9., kedd

Rock/metál számok book tag

Sziasztok!

Borika a napokban kihívott egy olyan book tag-re, amivel már egy ideje szemezek, de soha nem jutottam el odáig, hogy megcsináljam. Most végre eljött az idő. Azért is örülök, hogy megcsinálhatom ezt a tag-et, mert, habár vegyes a zenei ízlésem, mégis a metál és a rock az, ami hozzám a legközelebb áll. Milyen sokat tud ebben segíteni az, ha a bátyád 7 évvel idősebb nálad, egy szobában alszotok és a szüleid tiltanak az ő zenéjétől. A dalszövegek általában nem elcsépeltek, komolyan átgondoltak, a zenei háttér a legtöbb esetben teljesen egyedi és igazi hangszert hallani mindig felüdülés.



1.) Black Veil Brides: Goodbye Agony ["Viszlát gyötrelem"]


Egy könyv, amit nehézkesen olvastál és örültél, hogy végre eljött a búcsúzás ideje

A bezáró kötettel ilyen volt nekem a Luxen sorozat. Az első három rész állatkirály lett, tele volt humorral, némi izgalommal (általában sajnos kiszámítható), érdekes karakterekkel és csipetnyi szerelemmel. Aztán az utolsó két kötetben hirtelen megváltoztak az arányok, és már inkább a szerelem volt hangsúlyban, ami nekem nagyon sokat rajta.
De ugyanilyen volt a Pokoli szerkezetek - A hercegnő is, az ismert okokból. 
A Szürke 50 árnyalatát amúgy még élvezhettem is volna szerintem, ha nem az a főszereplő hölgyemény aki.
Ally Condie: Matched - Egymáshoz rendelve egy trilógia első része, ami annyira borzalmas, hogy elérte nálam, hogy sírjak rajta. Soha egy könyv végét nem vártam, mint annak. Ami hasonlóan borzalmas volt, mint a közepe vagy akár az eleje. Köszönöm, ennyi elég volt nem csak a trilógiából, de még az írónőből is. 
Érdekes, de Rebecca James: Gyönyörű bajkeverőjét nagyon szerettem/szeretem, de nem szerettem olvasni. Vártam már, hogy mikor lesz vége, nagyon nyomott hangulata van. 

2.) Rolling Stones: (I Can't Get No) Satisfaction ["Nem vagyok megelégedve semmivel"]


Egy könyv, aminek egy szereplőjét se tudtad megszeretni igazán, bármennyire igyekeztél

Ami így hirtelen eszembe jut, az J. Lynn/Jennifer L. Armentrout (kinek hogy tetszik) nagysikerű NA sorozatának első része, a Várok rád. Olyan könyv nem jut eszembe, amit végig olvastam, és utáltam volna minden karakterét, a Várok rád viszont nagyon közel áll hozzá. Az egész könyvből összesen 2, azaz kettő, mondom KETTŐ!! darab személyt tudtam csak megkedvelni. Sőt, továbbmegyek, Beth-et, vagy ki az istent még csak sajnálni sem tudom. Igen, borzalmas, ami vele történt, de nincs semmi oka arra, hogy így viselkedjen. Avery-t egyedül a neve miatt kedveltem, amúgy ő megragadt egy 14 éves szintjén. Egyedül Cam és Brit karaktere hozott némi üde színfoltot ebbe a rémesen szélsőséges és gyerekes karakter-kavalkádba. Mert igen, olyan meleg, mint Jacob NEM LÉTEZIK! Legalább is nagyon remélem. Nőktől is nehezen tolerálom ezt a viselkedést (valamiért nincsenek is ilyen barátnőim... hála istennek), nemhogy egy férfi csinálja ezt, édes mindegy, hogy meleg vagy sem. 

3.) Marilyn Manson: Tainted Love ["Romlott szerelem"]


Egy könyves páros, akik az adott regény alatt többnyire csak kínlódtak a kapcsolatukban/a kialakuló kapcsolatukban


Banyek, egy se jut most eszembe. Vagyis, de egy eszembe jut. Viszont ott a kínlódás az nem negatív értelemben vett kínlódás. A Tizenegy botrány egy herceg meghódításához történelmi romantikusban a kínlódásnak nagy szerepe van, és nem azért, mert nem akarnak együtt lenni. Simon húga ugyebár terhes, ők pedig egy hercegi családhoz tartoznak, Simon konkrétan Leighton hercegés nem engedhetik meg maguknak a botrányt. Viszont a húga még csak 17 éves, elsőbálozó sem volt, férjnél sincsen és mégis terhes - nagyon nagy botrány van így előkészületben. Simon tudja, hogy Juliana-t akarja, de tudja, hogy ezzel a botrányt nem tudja csitítani, ezért egy makulátlan hírű lányt akar elvenni. Szóval itt a kínlódás inkább a szív és a család között van, inkább őrlődésnek mondanám. 
Jaj, még is csak eszembe jutott egy igazán szenvedős párocska. Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás. Elolvastam az első részt, ami annyira nem tetszett, hogy nem hogy a többi részt nem akaródzik megszereznem, de már az írónő neve is riaszt. Most jöttem rá, hogy itt igazából egy karaktert sem kedveltem. Mindegy már. :D
Valamint Lauren Kate: Fallen sorozatában is folyamatos a szenvedés. Miért jó ennyit szenvedni, valaki magyarázza már el! Vagy csak én vagyok egyszerű gondolkodású és inkább megmondom a másik szemébe a véleményem?

4.) Avenged Sevenfold: Nightmare ["Rémálom"]


Egy regény, aminek valamelyik főszereplőjének nehéz élete volt, azaz az élete egy „rémálom” volt

Ki más, mint Angelique Lara Parker sorozatából, az Éjsötét árnyékból. Semmi nem tudta felülmúlni azt a szenvedést, amin annak a szegény lánynak kellett keresztülmennie. 

5.) Bon Jovi: Livin' on a prayer ["A mának élni"]


Egy könyv, amit viszonylag hirtelen felindulásból vásároltál meg, komolyabb hezitálás nélkül

Hogy is mondjam. Az idei Könyvhéten csak 13 könyvet terveztem megvenni, ezzel szemben lett 29. Ez számít? Mert akkor valahogy így néz ki ez a lista:
Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje
David Gemmel: Kard a viharban
R. A. Salvatore: Otthon
Amanda Stevens: Sírkertek királynője eddig megjelent részei
China Miéville: Patkánykirály
Tim Davys: A halállista
Philip K. Dick: A Frolix-8 küldetése és Egy megcsúszott lélek vallomásai
Jon Courtenay Grimwood: Assassini-trilógia
Naomi Novik: Temraire 2. és 4. része (ugyanitt első és harmadik rész kerestetik elfogadható áron!)
Steven Saylor: A holtak méltósága.
Ezek jó részéről még soha az életben nem hallottam, csak vagy megmutatták és megtetszett, vagy ott voltam az Agavénél és muszáj volt. 
Csakhogy régebbit mondjak: Brandon Sanderson: Elantris-a volt a legfelindultabb vásárlásom, amikor is elfelejtettem, hogy én egy beszélgetés közepén vagyok. Ezúton is elnézést a Delta Vision-ös úriemberektől, amiért csak úgy otthagytam őket és a szavukba vágtam!

6.) Bullet For My Valentine: You want a battle? (Here's a war) ["Harcot akarsz? Itt egy háború"]


Egy regény, ahol hosszú ideig elnyomtak egy szereplőt/egy népet, aki/ami később megelégelte ezt a bánásmódot és kiállt magáért/fellázadt. (Lehet szereplőt és népet is hozni)

Olyan régen hoztam már fel, hogy egyszerűen muszáj: Karen Marie Moning sorozatában, a Tündérkrónikákban a tündérek nagyon is el vannak nyomva, mégha az emberek nem is tudnak róluk, úgyhogy megyek is, hogy olvashassam újra felszabadulások rémálomba illő történetét! Meg Barrons meztelenségéről se szeretnék lemaradni. SHAME ON ME! I WON'T!

7.) Skillet: Better than drugs ["Jobb, mint a drogok"]


A kedvenc könyved/könyvsorozatod, amit a szó szoros értelmében imádsz és már fülig ér a szád, ha meglátod a címét vagy egy idézetet belőle

Ilyen nincs! Csak egy-kettő. Minden ingényesség és sorrend nélkül:
Suzanne Collins: Éhezők viadala (teljes)
Karen Marie Moning: Tündérkrónikák
Sarah J. Maas: Üvegtrón (teljes)
Cassandra Clare: A Végzet Ereklyéi
Kerstin Gier: Időtlen szerelem
Diana Gabaldon: Outlander
Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya (teljes)
Brandon Sanderson: Elantris
Stephanie Perkins: Anna és a francia csók
Laini Taylor: Füst és csont leánya (eddig megjelent részek)
Victoria Aveyard: Vörös királynő
Marissa Meyer: Cinder
Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
Mindenki válogathat szabadon, lehetetlen köztük választani. 

8.) Guns 'N Roses: Don't Cry ["Ne sírj"]


Egy könyvsorozat, amitől nehezen búcsúztál és sajnálod, hogy nincs több része

Ezt a kérdést ketté veszem. 
Először is, ami teljesen lezáródott. 
Amit nagyon sajnálok az az, hogy Sarah MacLean magyarul is megjelent trilógiájának nincs még egy része, amiben Benedick talál magának feleséget. Annyira szeretem azt az embert, kár, hogy ő nem talált magának senkit. 
Az Időtlen szerelem trilógiának is elfért volna még egy kötet, így nekem elég hamar véget ért. De az is lehet, hogy plusz 200 oldal is elég lett volna. Valljuk azért be, még egy kötet Xemerius-ba senki nem halt volna bele. 
Másodrész pedig, ami magyarul nem folytatódik. 
Nos, kiadók, remélem lesz valaki olyan bátor, hogy a Holdbéli krónikák utolsó részeit ÉS a kiegészítő köteteket is kiadja, mert ha nem, szerintem itt lázadás lesz. 
Az az érdekes, hogy eddig szinte minden sorozatom lezárásával elégedett voltam, vagy ha nem, akkor tudom, hogy folytatódik, még ha más sorozat is lesz. 

Borika, köszönöm még egyszer a tag-et, élvezet volt kitölteni! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése