Egy olyan könyvről hozok most bejegyzést, amit már lassan két hete befejeztem és nem a halogatás miatt nem írtam róla. Atyai (inkább anyai) jó tanács mindenkinek: ha azt hiszed, hogy hazaugorhatsz hétfőn, kedd délután elmész dokihoz, majd a doki nevetgélve elenged téged vissza a suliba és ezért nem viszel magaddal gépet... ne tegyétek. Garantáltan otthon tart egy hétig. És ha nincs gép, akkor nincs se sorozat, se blog. Játék pedig pláne.
A könyvet ezúton is köszönöm az Ad Librum kiadónak!
Fülszöveg
A színészből lett detektív, Anthony Noir levelet kap Kaliforniából, melyben egy idős hölgy arra kéri, nyomozzon egy réges-régi ügyben. 1929 szilveszter éjszakáján az egyik híres hollywoodi filmsztár autóbalesetben elhunyt. A rejtélyes megbízó állítja, valójában kitervelt gyilkosság történt. Anthony Noir a nem szokványos eset minden fellelhető részletét megismeri, de nagy utazást kell megtennie, míg a filmcsillag titkára fényt derít…
Véleményem
Régebben, a két fantasy-s korszakom között (ergo a gimi utolsó négy éve alatt) szinte csak és kizárólag krimiket olvastam, TV sorozatok közül pedig a legtöbb furcsa mód krimi most is. Valahogy azok kötnek le a legjobban. (köhömmm... Poirot, Sherlock, A zöld íjjász, Castle, Lucifer, Grimm, Stitchers stb.) Így nem csoda, hogy ezzel a könyvvel is megpróbálkoztam, annak ellenére, hogy az utóbbi években nagyon kevés krimit olvastam.
A cselekmény két idősíkon játszódik, de én csak egy cselekményszálat láttam.
Leginkább a múltban játszódik az egész, megismerhetjük Carmen-t, a családját és a barátait, az egész életét és a halála körülményeit. Ezeket a részeket olvasni nagyon jó volt, szeretem az ilyen régebbi események történeteit hallani és olvasni. Carmen-t kedveltem, bár elég labilisnak, határozatlannak éreztem, de örültem sikerének. Egy valami viszont mindig kiakasztott, amikor a felvételek voltak. Szerencsére nem tartottak sokáig, de fölöslegesnek éreztem, kicsit mindig elakasztotta nekem a történet folyását.
A jelenben nagyon nyomozás nem történik, Anthony Noir odautazik Amerikába, megismerkedik Carmen egyik öccsének a lányával és az idős hölgy elmeséli Carmen történetét. A nyomozó néha feltesz egy-egy kérdést a fejezetek elején vagy a végén és összesen egyszer utazik csak. Valószínűleg nem Poirot maraton után kellett volna olvasnom, hisz amint belépett a képbe az egyik karakter, onnantól kezdve csak egy kérdés volt számomra: hogyan lett mindez megvalósítva. És ahogy ezt az előbb is írtam, nagyon nem is történik nyomozás, Monseiur Noir csak az idős hölgytől hallgatta a történetet, illetve az egyik nagybátyjának a naplóját olvasta. Egyetlen egyszer volt olyan, hogy elment nyomozni, az is vakvágány volt, majd teljesen véletlenül megtalálták a megoldás kulcsát.
Még egy negatívumot szeretnék említeni, ami szerintem csak nekem az. A fejezetek elején a nevek szerepelnek, utalva arra, hogy abban a fejezetben kit ismerhetünk éppenséggel meg. Két olyan fejezet is volt, amikor a címszereplő csak egy fél oldalba szerepelt, amit nagyon sajnáltam.
A hatalmas nagy piros pont a szerzőnek az írásért jár. Habár a nyomozás része tényleg nem jött be nekem, a könyv mégis olvastatta magát és annak ellenére, hogy a Bécsbe tartó buszon fejeztem be, nem lettem rosszul olvasás közben. Kevés olyan alkalom van, amikor tudok kocsiban vagy buszban olvasni, ezek mindegyike általában olyan alkalom, amikor a történet annyira le tud kötni, hogy másra már az agyam sem tud koncentrálni, azt is elfelejti, hogy éppenséggel utazok. Sokszor volt olyan, hogy észre sem vettem, de már 50 oldalt elolvastam és csak negyed óra telt el. Ilyen sokat ennyi idő alatt nagyon ritkán produkálok.
A kedvenc részem természetesen az egész utazás volt. Jó volt olvasni, hogy Carmen élete valamennyire a helyére billent, újfent magára talált. Oh, és Baltasar is hatalmas nagy kedvenc lett.
Szereplők
Most jön az a rész, amikor nem tudok név szerint beszélni a szereplőkről, mert félek, hogy nagy spoilerek lennének. :D
Rengeteg karakter fel lett sorakoztatva, mégis négy ember sorsáért lehetett végigizgulni és én mindőjükért izgultam. Reméltem, hogy sikerül elérniük, amit szeretnének, hogy megtörténik velük a csoda és boldogok lehetnek. Carmen családja pedig akármilyen nagy, ugyanannyira gerinctelen is volt az én szememben. Sajnos, az édesapát nem ismerhettük meg, pedig jó ember lehetett, ha Carmen ennyire szerette. Egy ember volt, akit nem szerettem, őt a végén nem is sajnáltam, egy szavában sem hittem.
Összegzés
A Döglött akták TV sorozat után megszerettem a régmúltban történt gyilkos utáni, jelenben való nyomozósdi történeteket, így nem volt kérdés, hogy ezt is elolvasom. A nyomozás része csalódás volt, de a másik része, amely a múltban játszódott remek. A benne lévő képek is nagyon tetszettek.
Eleinte abban a tévhitben voltam, hogy Anthony Noir a történetünk főszereplője, viszont így hetekkel később esett le, hogy nem ő az, hanem Carmen, ezzel pedig máris másképp látom a könyvet.
Azoknak ajánlanám, akik szeretnének megismerkedni a krimi műfajával, vagy sok Agatha Christie után egy kicsit könnyedebb krimire vágynak.
Történet : 4/5 - Szerintem eddig nem igazán volt szerencsém Hollywood-ot ebben az időszakban látni, de ebből a szempontból még biztos, hogy nem. A nyomozást leszámítva az egész tényleg jó, egy kis könnyed történet így az ünnepek előtt (főleg hogy nagyjából ez idő tájt játszódik a történet). A vége pedig remek volt, az időzítés megmosolyogtató.
Szereplők : 5/5 - A szereplőkre semmi rosszat nem tudok mondani, ami az értékelésükből vonna le. Annyi van, hogy egy-két szereplő vagy keveset szerepelt, vagy semennyit, amit sajnálok, de hát vékonyka a könyv, ennyi családtagot nem lehet rendesen felsorakoztatni. Mondjuk, lehet, hogy lehettek volna kevesebben is.
Borító : 5/5 - Élőben szebb, mint a képeken. Ahogy átvettem a könyvet, már az utcán fényképeztem le és küldtem el emberkéknek, hogy akkor most ők is csodálják. (Szerintem még Instagram-ra is feltöltöttem.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése