2017. június 30., péntek

Kaszált könyvsorozatok

Sziasztok!

Manapság egyre több könyvsorozatot kaszálnak el, vagy csak a kasza szele érződik. Összegyűjtöttem pár olyan könyvsorozatot, amit elért a hirtelen vég, és olyat is, amiről azt hihettétek, hogy csupán egy kötetes, stand-alone könyvek.




Laini Taylor: Füst és csont leánya


Természetesen az első a listámon csak is ez a sorozat lehet. Az első két rész már megjelent, már csak a harmadik lenne hátra, meg a 2.5 kötet, de szerintem az nem sok ember hiányozna, ha csak az utolsót adnák ki. A kiadó elárulta, hogy nem tervezi folytatni a történetet.

Történet : Karou kettős életet él. Napközben egy átlagos gimis, kiemelkedően tehetséges rajztudással, éjszaka pedig nevelőapja, Kénkő küldetéseit kell teljesítenie. Ne világmegváltó küldetéseket képzeljetek el, nee. Karou-nak fogakat kell gyűjtenie Kénkő számára, aminek az okát a lény (merthogy nem ember, hanem kiméra) nem hajlandó elárulni a lánynak. Karou békésen éli az életét, amikor egyik küldetése alkalmával belefut egy angyalba, aminek láttán a félelem keríti hatalmába. Ki ez az angyal? Miért ismerős neki és miért üldözi őt? A családja miért gyűjt fogakat, mit tesznek vele? De mind közül a legfontosabb kérdés: kicsoda maga Karou?

Kiadó : Kossuth kiadó


Marissa Meyer: Holdbéli krónikák


Iiigen, Marissa Meyer nagysikerű sorozatát sem hajlandó kiadni a kiadója. Vagyis maga a kiadó sem tudja, hogy mit akar vele. Egyik nap még azt mondják, hogy az idei tervek között nem szerepel, másnap ugyanez az év végére várható, harmadnap pedig egyáltalán nem tervezik kiadni. Ehhez a sorozathoz egy petíció is készült, melyre ha ide kattintotok, fel tudtok iratkozni. A Könyvmolyképző megvette az író egy másik könyvének, a Heartless-nek a jogait, és azt mondták, hogy ha teljesíti az elvárt példányszámok fogyását, akkor átveszik ezt a sorozatot. Reménykedjünk!
Oh, és itt is csak az első két kötet jelent meg.

Történet : Cinder egy kiborg egy olyan világban, ahol a kiborgokat emberszámba sem veszik, lenézik őket, és szinte lepránsként kezelik. A mostohacsaládja rabszolgaként tartja otthon. Egyik nap, amikor a piacon árul, a herceg áll meg a standja előtt, hogy javítsa meg a meghibásodott androidját. Kai hercegnek ez nagyon fontos, hisz "nemzetbiztonsági ügy". A Holdbéli krónikák különböző tündérmeséket dolgoz fel, legelső könyvében például Hamupipőke történetével ismerkedhetünk meg, keverve egy kis Terminátorral meg más űroperákkal.

Kiadó : Alexandra


Amanda Stevens: Sírkertek királynője

Nemrég megjelent a legújabb kötet, The Awakening címmel
Ezt a sorozatot pont a minap fejeztem be magyarul. Nagyon jól kezdődik a sorozat, lassan ismerteti meg az olvasóval a tényeket. Nem kapunk se túl sokat, se túl keveset. Minden kötettel egy újabb rejtéllyel találkozunk, ami miatt az olvasó a kezébe fogja a következő kötetet. Sajnos, csak az első három könyv lett itthon lefordítva, a legjobb résznél hagyták abba. Ehhez is készült egy petíció, melyre ide kattintva tudtok feljelentkezni.

Történet : Amelia Gray egy temetőrestaurátor, aki gyerekkora óta látja a szellemeket, ahogyan édesapja is. Hogy lányát biztonságban tudja, felállít bizonyos szabályokat. Alkonyat után ne mászkáljon. Ne vegyen tudomást a szellemekről, bármit is tegyenek vele. A megszentelt helyeket keresse. És mind közül talán a legfontosabb: a kísértett személyeket messze kerülje el. Világéletében betartotta ezeket szabályokat. Egészen addig, amíg fel nem kérik az Oak Grove temető restaurálására. Épphogy elkezdi a munkálatokat, amikor egy rejtélyes holttestre bukkan egy száz éves sírban. A rendőrök is csatlakoznak, élükön John Devlin nyomozóval, akivel Amelia kénytelen együtt dolgozni, miután feltörték a kocsiját és egyéb furcsábbnál furcsább dolgok történnek vele. Nem is lenne baj a közös munkával, ám a férfi nyomában két kísértet is van. Mindemellett, egy magát Tom Gerrity-nek nevezett magánnyomozó felkeresi Amelia-t a hullával kapcsolatban. Vajon kicsoda ez a Tom Gerrity? És Devlin nyomozó szellemei? Ki az, aki elkezdett gyilkolni, és ki az, akinek a munkáját folytatják? Hogyan haltak meg az évtizedekkel ezelőtti áldozatok és a maiak? És mi történik akkor, ha Amelia mégis a kísértett személy mellett szeretne lenni?

Kiadó : Athenaeum


Lauren DeStefano: Vegyészkert-trilógia


Ebből a trilógiából csak az első rész jelent meg, és még nem volt szerencsém olvasni. Habár a Hervadás megvan nekem, de pont azért nem mertem még elkezdeni, merthogy kaszálták. Külföldön is egészen megosztó, ahogy nézegettem a BookTuber-eket, de én azért adnék neki egy esélyt.

Történet : Egy baleset következtében az emberek pontosan tudják, hány évesen érik el őket a halál. A férfiak 25, míg a nők csak 20 éves korukig nőnek. Mindemellett gyorsan terjed a nyomor és a szegénység, gyerekek milliói halnak éhen, a serdülő lányokat pedig elrabolják és eladják tehetősebb férfiaknak x-edik feleségnek, hogy utódokat szüljenek. Rhine 16 éves és a szerencsések közé került. Van egy férje, aki nagyon jól bánik vele, ám ő mégis menekülne. Egy bizalmas barát segítségével rájön, hogy nem minden fenékig tejfel. Miközben a génvírus miatt férje halálának napja egyre közeledik, Rhine és a bizalmas barátja a szökést tervezgeti, és úgy tűnik, talán sikerül is nekik.

Kiadó : Cartaphilus


Karen Marie Moning: Felföldi krónikák


A Moly.hu szerint nincs kaszálva, holott dehogyisnem. Ahogyan a Holdbéli krónikák esetében, itt is hosszas levelezés folyt a kiadó és a lelkes olvasótábor között. A kiadó az első kötet megjelenése után profilt váltott és átállt a lelkizős meg nemtudoménmilyen könyvekre, ezeket meg félre rakta. Sajnos, azt nem tudni biztosan, hogy a jogokkal mi a helyzet, így a sorozat sorsa is bizonytalan.
A kötetek önállóan is olvashatók, hisz mindegyikben más a főszereplő páros.

Történet : A Tündérkirály féltékenysége nem ismer határokat, főleg, ha Királynőjéről van szó. Ezért, amikor a Királynő elhinti, hogy van egy halandó férfi, akit szívesen az ágyába csábítaná, a Király nem tétlenkedik. Elküldi hű szolgáját, hogy találja meg azt a nőt, aki immúnis a gyönyörű férfiakra. Ezt a nőt meg is találja, méghozzá a 21. században. A hű szolga ezért fogja a lányt és magával ragadja a múltba, ahol a férfi és a nő összetalálkozik.
Hawk-nak a király parancsára feleséget kell szereznie, és nem is akármilyet! A világ legrondább és legboszorkányosabb nőt a világon. Ám, amit ő sem sejt, hogy időközben ezt a nőt a saját apja megölte. A család szerencséjére az idő egy gyönyörű és intelligens nőt küld közéjük. Ezt kihasználva hozzáadják ezt az ismeretlen lányt Hawk-hoz, mint a saját lányukat.
Adrienne-nek végre sikerült elmenekülnie az ex-barátja elöl, amikor is furcsa mód a 16. századi Skóciában találja magát, egy menyasszonyként. Volt barátja miatt megfogadta, hogy gyűlölni fogja az összes gyönyörű férfit a világon. Így amikor meglátja, hogy férje a világ leggyönyörűbb embere, gyűlölte hatalmas mértékben lángol fel benne. Természetesen, a szenvedéllyel együtt.
Vajon megtörik a jég kettejük között és boldogan élnek, amíg meg nem halnak?
Báááhhh, nem szeretem azt a kifejezést, hogy gyönyörű férfi. Ki lehet vele kergetni a világból. 

Kiadó : Cor Leonis


Karen Marie Moning: Fever World

2018-ra ígérnek egy következő kötetet, amely szintén Dani szemszögű lesz
Ez az a sorozat, amelynek nem tudni pontosan a sorozatcímét. Az Egyesült Államokban (vagyis a hivatalos?) címe Fever, vagyis egy sorozatban található a Keserű ébredéssel. Itthon Fever World címen érhető el, amely ugyanabban a világban játszódik, mint a Keserű ébredés, de az Új nap virrad folytatása, és az első kötete az Iced - Megnyílik az ég. Ez a kötet is hasonló sorsa jutott, mint a Felföldi krónikák, egy dolgot leszámítva. A második kötet nagyon be volt harangozva, rengeteg rajongó nagyon várta a Burned itthoni megjelenését, amelyre sajnos mindmáig nem került sor.

Történet : Erről sokat nem mondok inkább, mert nagyon spoileres a többi kötetre. Legyen elég annyi, hogy az Új nap virrad eseményei után játszódik, és Dani karakterét követhetjük. Több szemszögből is megismerjük a történet folytatását, ki hogyan boldogul az új világban.

Kiadó : Cor Leonis


J. Lynn: Gamble testvérek


Sokan szerintem is tudják, hogy a nagy imádatnak örvendő Jennifer L. Armentrout erotikus regényeket is adott ki. Pedig bizony, J. Lynn néven kiadott egy három kötetet számláló sorozatot, amelyből csak kettő jelent meg itthon. Valószínűleg a harmadik könyv megjelenését nagyban megakadályozta a kiadó becsődölése és megszűnése. Mindazonáltal, ebben a borító szériában ez a sorozat - legalábbis az első rész - egy kimagasló könyv volt, minden tekintetben.

Történet : Négy évvel ezelőtt Madison Daniels és Chase Gamble átlépték a barátság határát, ami igen csak rosszul végződött. A lány már akkor szerelmes volt belé, aki a bátyjának a legjobb barátja, ám a dolgok elromlottak köztük, elhatárolódtak egymástól. Ám amikor a bátyja megnősül, mindketten hivatalosak az esküvőre és kénytelenek jópofizni egymással. Bármi is történt közöttük, a levegő még mindig izzik körülöttünk, és nehezen tudják levenni a másukról a szemüket. Vagy a kezüket.

Kiadó : Ulpius-ház


Ilsa J. Bick: Hamvak


Ennek a sorozatnak sajnos csak az első része jelent meg. Emlékszem, amikor olvastam, a bátyámmal végigröhögtük az egészet. Nagyon sok ostobaság volt benne, viszont visszagondolva a történetre, egy nagyon jó könyv, tele izgalmakkal, csavarokkal és könnyen kikapcsol.

Történet : Alex egy erdőben átkelve éli át az apokalipszist. Az állatok vérengző fenevadakká változnak, az emberiség jó része meghal, a gyerekekből pedig zombi lesz. Útja során megismerkedik egy kislánnyal, akit ennek ellenére megment és magával viszi, valamint egy afganisztáni veteránnal, aki sötét titkokat rejteget. Alex életében először szerelembe esik, de a kérdés inkább az, hogy hogyan tudnak egy teljes új és ismeretlen világban túlélni.

Kiadó : Egmont-Hungary


Lara Parker: Éjsötét árnyék


Sokaknak ismerős lehet ez, hisz Tim Burton Éjsötét árnyék címen készített egy filmet. Ám azt a legtöbben nem tudják, hogy ez egy szappanopera volt eredetileg, ahol is az író, Lara Parker játszotta Angelique-et. Előbb volt szerencsém a könyvhöz, mint a filmhez, ám miután megláttam a trailer-ét, szinte azonnal bojkottálni kezdtem. Lara Parker első könyve egy szívszorító történet egy olyan lányról, akivel az élet nagyon gonosz volt. Minden boldogságot, amit csak kapott, elvette tőle és siralmassá tette számára a további életét. Sajnos, csak az első két könyv jelent meg, amelyből én még csak az első részt olvastam.

Történet : Angelique gyerekkorától kezdve az édesanyjával él. Nem igazán tudta, hogy ki az apja, egészen addig a pillanatig, amíg fel nem bukkan nálunk és erőszakkal elviszi onnan. Innentől kezdve egy lyukban él, nem beszélhet senkivel, nem alakíthat ki barátságot senkivel, egyetlen egy dolga van: amikor kiviszik a toronyból, a vallásuk istennőjét kell eljátszania. Hamar kiderül, hogy Angelique nem egy egyszerű kislány. Hatalmas erejű boszorkány, aki rossz kezekben nevelkedne katasztrófát okozhat. Semmi másra nem tud gondolni, mint az édesanyjára, és arra, hogy megszökik ebből a pokolból.
Angelique hagyatékában megismerkedünk Angelique életével, ahogyan egy kislányból felnőtt nő lesz, ahogy egy ártatlan lelket az élet kínoz és gonosszá válik.

Kiadó : Libri


Lacey Weatherford: Crush


Most azt hiszem, sokan meglepődtetek. Nagyon sokan azt hiszik, hogy a Crush - Bizsergés egy stand-alone történet, pedig nem. A történet folytatódik, méghozzá az egyetemi évekkel. Én annak idején nagyon szerettem az első részt, ezért remélem, valahogy mégis csak fogja folytatni a kiadó.

Történet : Cami és Hunter osztálytársak, ennek ellenére köszönik, de nem kérnek a másikból. Bizonyos okból kifolyólag mégis csak közelebb kerülnek egymáshoz. Az életüket megnehezítve a képbe kerülnek a drogok, egy rendőrségi nyomozás, valamint egy őrült.

Kiadó : Könyvmolyképző


Ann Aguirre: Razorland


Eredetileg trilógiának készült a sorozat, amelyet a kiadó biztosított. Ki is adta mind a három könyvet és ezzel még sincs baj. Azonban nem is olyan régen az írónő bejelentette, hogy fog egy negyedik kötet is társulni az előző három mellé, Vanguard címen. A kiadó teljesen jogosan elárulta, hogy nem tervezi kiadni a negyedik kötetet, hisz annak idején ők egy lezárt trilógiának a jogait vették meg, ezért nem tervezik kiadni. Ez teljesen jogos a kiadótól és teljesen meg tudom érteni.

Történet : Pikk egy föld alatti világban született és élt. Mióta az eszét tudta, vadász szeretett volna lenni, akiknek az a feladata, hogy élelmet szerezzenek a többi ott lakónak. Egy nap társául osztják Fakót, aki a külső világból származik és senki nem tudja, hogy hogyan élte túl a Korcsokat, akik az emberekre vadásznak. Egy nap rábukkannak egy fontos dologra: a Korcsok mégsem annyira buták és elkezdtek szervezkedni ellenük. Hiába fordulnak a tanácshoz, tőlük nem kaphatnak segítséget. Az ott lakók életének megóvása így Pikkre és Fakóra marad.

Kiadó : Fumax


Karen Chance: Cassandra Palmer

Összesen 7 kötet jelent meg eddig. A hetedik rész címe Reap the Wind, a nyolcadik rész pedig 2018-ra várható Ride the Storm címmel

Egészen sok kötet jelent meg ebből a sorozatból, méghozzá öt darab rész. Az első két részt még én is olvastam, de nem nagyon nyerte el a tetszésemet, méghozzá a főszereplő, Cassandra Palmer miatt. Azonban itthon is nagy rajongói táborral rendelkezik a sorozat, a kiadó mégis, hasonlóan Karen Marie Moning sorozataihoz hasonlóan, bizonytalanná tette a sorozat jövőjét.

Történet : Cassandra Palmer gyerekkorától kezdve látja a jövőt, ezért Tony, a több száz éves vámpír fogságban tartja. Nagy nehezen megszökik, és hosszú éveken át sikerül bujkálnia. Legújabb helyén megismerkedik egy hontalannal, akit azonnal beköltöztet magához. Később rájön arra, hogy valaki követi, ezért tovább kell állnia. Viszont nagyon megkedvelte lakótársát, és nem szeretne angolosan távozni - legnagyobb vesztére. Épphogy megtalálja a férfit, amikor követői utolérik és rájuk támadnak. Ekkor jön rá a nő, hogy lakótársa sem az, akinek gondolta.

Kiadó : Kelly (kezdetben), Cor Leonis


Richelle Mead: Georgina Kincaid


Itthon két könyv jelent meg a könyvpiacon, ami szomorú, hisz mégis csak a Vámpírakadémia szerzőjének a sorozatáról van szó. Sajnos, a kiadó egyáltalán nem tervezi folytatni ezt a szériát, ami azért is kár, mert itthon egész szép kiadással rendelkezik.

Történet : Georgina Kincaid élete egészen érdekes. Napközben egy könyvesboltban dolgozik és szívélyesen beszélget a vásárlókkal, éjszaka pedig a barátaival lóg, koncertekre jár. Azonban van egy hatalmas nagy titka. Ő maga egy szukkubusz, két legjobb barátja pedig egy vámpír és egy ördögfióka. Oh, és arról az aprócska dologról se feledkezzünk el, hogy nem mai csirke. Nagyjából úgy 1600 éve adta el 16 éves lelkét. Nagy sajnálatára, hisz időközben egy gyilkos kezdte el levadászni a halhatatlanokat.

Kiadó : Agave


Rachel Caine: Morgenville-i vámpírok


Anno megvettem ennek is az itthon megjelent két könyvét, ahogyan a Georgina Kincaid sorozatnak is. Ám hamar befürödtem ezzel is, hisz mint utólag megtudtam, a kiadó nem adja ki a többi kötetet.  Kint 15 kötet jelent meg, így ha tényleg nem fogyott itthon úgy, teljes mértékben megértem, hogy a többi 13 kötettel nem szerencsejátékoztak.

Történet : Claire Denvers-t felveszik a Morganville-it egyetemre és a kollégiumba. Ám hamarosan összetűzésbe keveredik a helyi lányokkal, akik pokollá teszik az életét. Claire hamarosan menekülőre fogja, és egy Üvegház nevezetű helyen talál magának szállást. Itt csupa különcökkel ismerkedik meg és köt velük barátságot, később pedig egy hatalmas titkot ismer meg. A város a vámpírok kezében van.

Kiadó : Agave


Samantha Shanon: Csontszüret

További négy könyv várható a sorozatban, az első 2018-ra várható
Ez az a sorozat, amelynek kint hatalmas nagy sikere van. Egyszerűen mindenki odáig van az összes könyvért, itthon pedig csak az első két kötetet adták ki. A kiadó nem rég osztotta meg az olvasókkal, hogy a további kötetek ne várják.

Történet : A történet a nem is olyan távoli jövőben, pontosabban 2059-ben játszódik. Paige Mahoney egy hacker. Na nem a számítógépekkel foglalkozó fajta. Nem, ha felcsatolják egy gépre, akkor képes feltörni mások elméjét és fontos információkat képes kinyerni belőle. Ám egy napon valami félresikerül és hamarosan a paranormálisoknak fenntartott börtönben találja magát.

Kiadó : Athenaeum


Kevin Hearne: The Iron Druid Chronicles

További két kötet már megjelent Shattered és Staked címmel, és egy kilencedik kötet is várható, amely a Scurged címet fogja viselni
Direkt a végére hagytam ezt a sorozatot. Ámbátor én még nem olvastam, ellenben az első három könyvet megkaptam még tavaly előtt Karácsonykor, a negyedik rész pedig idén jelent meg. A probléma az, hogy felmerült, nem fogják folytatni a sorozatot. Még semmi sem biztos, a kiadó meglátja még, hogy hogy fogynak az eddigi kötetek. Nagyon fontos tudni, hogy a kiadó persze, figyeli a profitot, viszont próbál eleget tenni az olvasóinak is. Eddig is folytattak olyan sorozatot, ami számukra veszteséges volt, viszont így nem vesztettek a róluk megalkotott képükből. Persze, ettől függetlenül lehet, hogy ez a sorozat annyi veszteséget termel, hogy nem éri meg nekik folytatni, semmilyen áron. Ezért szeretnék megkérni mindenkit, aki érdeklődik a sorozat iránt, ne töltsétek le, vegyétek meg. Sajnos, nagyon vékony jégen van a sorozat, a jövője eldöntetlen, és kár lenne hagyni elveszni, csak azért, mert 'én ugyan pénzt nem adok érte'. Ez a megjegyzés nem azoknak szól, akik nehezen tudnak finanszírozni akár egy könyv megvásárlását is, mert az megint egy más tészta.

Történet : Atticus O'Sullivan mások nem számára nem több, mint egy igen helyes, tetovált, 21 éves ír srác, aki egy könyvesboltot vezet és ír farkaskutyája van. A valóságban ő az utolsó a vas druidák közül és 21 évszázada él közöttünk, képes alakot váltani és egy varázs kardja van. Ám erre a kardra egy dühös kelta isten is szemet vetett, ezért évszázadok óta üldözi őt. Miután megtalálta Atticus-t, az ír druida segítségére siet egy csomó paranormális lény: egy (halál)istennő, vámpír, vérfarkas, sőt, még egy csapos lány fejét bérbevevő boszorkány is.

Kiadó : Könyvmolyképző (a kiadóra kattintva meg tudjátok rendelni)



Ezeket szerettem volna megismertetni veletek. Persze, vannak további sorozatok, amelyeknél a kasza biztos, és én nem ismerem őket. Kérlek, osszátok meg velem az általatok ismert olyan sorozatokat, amiket elkaszáltak, vagy csak várható a kasza!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése