Májusi olvasmányaim | 2016

Sziasztok!

Májusban összesen öt könyvet olvastam, ebből háromról hoztam is értékelést a blogra, egyről pedig csak szerettem volna készíteni, de annyira beleszerettem, hogy a szöveg értelmessége még az eddigi szintet sem ütötte volna meg. Úgy tudtam volna írni, mint egy részeg 2 éves, aki most tanulja a szavakat és ismerkedik az írással. Jobbnak láttam nem írni róla.





A fent említett három könyv a következők:
James Dashner: Az útvesztő
Nora Roberts: A tűz leánya
Lauren Stewart: Hyde (Most látom csak, hogy erről június elsején írtam. Valójában május 29-én fejeztem be, de kicsit el voltam havazva, azért is csúszott.)

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

A történet főhőse Jacob, akinek a nagyapját brutális módon megölik, ám a jelek szerint mindenki egy kóbor kutyának hiszi a gyilkosát. Egyedül Jacob nem biztos ebben, hisz a nagyapja teteme fölött sírva egy alakot vett észre. Ám hogy magyarázza el a rendőröknek a lehetetlent? Vagy akár újdonsült pszichológusának?
Nagyapja dolgai közt kotorászva egyre több olyan dolgot talál, amelyekről nagyapja gyerekkorában mesélt; gyermek otthon, különleges képességű gyermekek... Jacob már a tényleges őrület határán van, amikor is - a pszichológusa segítségével - sikerül rávennie szüleit, hadd mehessen el Írország azon szigetére, ahol nagyapja a gyermekkorát töltötte. Az apjával kettesben elutaznak, de a fiatal tizenéves nem tudja, hogy ezzel az úttal mire vállalkozott.
Nagyon tetszett Ransom azon ötlete, hogy régi fényképek felhasználásával egy egész történetet alkosson, amiben minden van, amit az ember gyereke akar: világháború, ideális, békés család, meseszép környezet, különleges képesség, szörnyetegek. Meg a régi fényképek. Jesszus, de szeretem az ilyen régi dolgokat. Mindenesetre. A történetet nagyon is egyedinek találtam, azt különösen, hogy ezek a szörnyek kicsodák, mit akarnak, és mit csinálnak. Oké, valójában a mit akarnak és a miért akarják kérdéskör nagyon sok történetben megtalálható, az írásmód, a felépítése és Ransom tehetsége miatt mégis egyedinek érződött.
Ebben az otthonban rengeteg gyerek található, más-más képességekkel. Van, aki levitálásra képes, van, aki a tüzet uralja, egyikük a növények ura, másikuk a méheknek tud parancsolni, de van olyan is, aki láthatatlan. Sok érdekes karakter, érdekes képességekkel. A történet olvasása folyamán én végig azon gondolkodtam, hogy milyen képességnek örülnék a legjobban. Eleinte Vándorsólyom kisasszony képességén gondolkoztam, de rájöttem, a legnagyobb felelősség az övé, neki nem csak a gyerekekre kell figyelnie, hanem arra is, hogy minden akkor történjen, amikor kell. Állandóan láthatatlan sem szeretnék lenni, holott jó mókának tűnik. Én mégis a levitálás mellett maradtam, hisz mindenki szeretne repülni. Egy kikötésem lenne: én akarom irányítani.
Karakterek közül nagyjából minden fő karaktert megkedveltem, Jacob családján, legfőképp az anyján kívül. Az apját nagyon sajnáltam, ha nem szedi össze magát, előbb-utóbb az elvonón találja magát - jobb esetben. És ezek alapján nem igazán fogja összeszedni magát, sajnos. A kedvencem mégis a láthatatlan fiú volt. Nagyon okos, előrelátó, bátor, aki bármit megtenne családjáért.
Az egész könyvben a kedvencem maga a ház volt, ahogy Jacob először meglátta. Sokkal jobban felkeltette az az állapota az érdeklődésemet, mint ahogy később látja. Az ilyen helyeken lehet megtalálni az igazi kincseket, hisz ezeket a helyeket nem keresi fel senki, érintetlenül hagyják. Egy-egy bőrönd élettörténeteket rejtenek, segít megismerni az akkori embereket. És engem az ilyenek jobban érdekelnek, hogy ki mikor hogyan ölt meg kicsodát és miért és mit tett utána és őt ki ölte meg és miért és hogyan és... Ezeket a részeket élveztem a legjobban és ezeket a részeket faltam a leginkább. Féltékeny szerintem még sosem voltam egy kitalált karakterre, de itt Jacob-ra itt mérhetetlenül az voltam. Olyan élet adódott neki, amiről sokan álmodunk, és nem számítom bele itt a fantasy szálat. Mindenki keresi a kalandot és mindenki máshogy találja meg. Számomra a tökéletes kaland az, amilyet Jacob élt át a lapokon.
Már nagyon várom, hogy a második résznek is neki lássak. Tudom, hogy nem lesz olyan, mint az első rész számomra, de szerintem az is hasonlóan jó lehet.

Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai

 A Vér és csillagfény napjai a Füst és csont leánya folytatása, ami erősen spoileres az első részre. Így ha azt nem olvastad, akkor kérlek, most ne olvass tovább!

Én szóltam.

A történet kicsivel odébb folytatódik időben, ahol az első része véget ért. Karou sikeresen átjutott szülőhazájába, ám amit ott látott, szörnyen elkeserítette. A Fehér Farkas segítségével egy kiméra hadsereget állítanak fel, amivel szembeszegülhetnek a szeráfok ellen, talán még akár végső csapást is mérhetnek rájuk. Ám Karou a férfi segítségén kívül senki másra nem számíthat; minden kíméra, akit feltámasztott hiszi, ő egy áruló, aki a szeráfok kezére játszotta saját népét. 

A másik oldalon Akiva tűvé tett mindent Karou után, eleinte semmilyen nyomott nem látott. Majd miután elment egy olyan helyre, ami a lány számára nagyon fontos volt, ott talál egy füstölőt a lány nevével. Kétségbeesetten a bűnbocsánatért dolgozik, ott próbál segíteni a kiméráknak ahogy csak tud, abban a tudatban, hogy szerelme őt gyűlölve halt meg. Leginkább egyedül, de meglepetésére, valaki segítséget nyújt neki, amitől jobban érzi magát.

A történet itt már jóval izgalmasabb. Betekintést nyerünk a kimérák feltámasztásába, hisz Karou-nak mindössze egy feladata van: társait támassza fel és ébressze fel őket, hogy bosszút állhassanak a láncra vert és legyilkolt társaikért. Ám ismeri rendesen a Fehér Farkast, tudja, hogy valami más is van a dologban. Gyanakodni kezd, és próbál a maga módján nyomozni, másokat is maga mellé állítani. Szerencsére ez a könyv nem úszott a klisékben. Igen, voltak kikövetkeztethető dolgok (pl. a Fehér Farkas úgy egy az egyben), de ez nem az a fajta sablon, amit a netről leszedsz és felhasználsz. A való életben is vannak ekkora... vadmarhák, és sajnos nagyon is sokan. Mondjuk, az eredeti indítékára annyira nem számítottam. Az úgy arculcsapásként ért. 

A másik, amiért áldom az író nevét, az az, hogy több szemszögből olvashatjuk az eseményeket. Míg az első részben leginkább Karou szemszögét láthattuk, néha Akiva-ét, addig itt Akiva és Karou közel ugyanannyi játékidőt kapott, de mellettük feltűntek a rabszolgasorból kiszabadított kimérák, ők hogy élték át az eseményeket, olvashattunk az ellentáborból, de még Zuze és a barátja szemén át is láthattuk a dolgokat. A kedvenc részem pont az ő nevükhöz fűződik, pontosabban az első fejezet. Az egész. Komolyan, annyira imádom Zuze fejét, csak neki támadhatnak ilyen ötletei. 

A folytatás nem hagyott kétséget bennem, miszerint ez egy remek történet, érdemes a magyar figyelmére. Örülök, hogy a Kossuth kiadó megpróbálkozott ezzel a trilógiával, már csak azt remélem, a befejező része is olvasható hamarosan magyarul, mert az azért esemény lesz. Végül is, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit is befejezték, és szerintem, sikeres lett az a trilógia. Igazán megkockáztathatnák ezt is. Én biztosan megvenném. :D Ja, mert igen. A Ransom Riggs trilógiát is ők adták ki, és nagyon igényes munkát végeztek rajtuk.