,,A világ egy sötét, jégre és hóra épített hely és benne mi vagyunk egymásnak a lámpások. Ahogy ma este a lámpák halvány fényei idevezettek titeket, úgy vezetjük mi is egymást az élet hideg homályában. Sokan magukhoz ölelik a sötétséget, elrejtőznek benne, de nekünk erre semmi szükségünk. Lépjünk előre, és világítsunk egymásnak!
A fény a lételemünk: nélküle gyámoltalanok, gyengék vagyunk, védtelenek, még lépteink is bizonytalanok. De ha akár csak a legkisebb világosságot látjuk magunk előtt, máris jobb: hívogat, vezet, és amint elérjük átölel. Ha pedig hozzáadjuk saját kicsi ragyogásunkat, erősebb lesz."
November közepe van, már javában benne járunk az év talán legszebb és legszínesebb évszakában és nagy valószínűséggel már mindenki megtapasztalta azt a jelenséget, amely az autóban ülve veszélyes és zavaró, de egy dombtetőről nézve lélegzetelállító, este hazafelé a sötét utcán viszont hátborzongató. Amikor a levegő ily módon besűrűsödik, bármi megtörténhet… Ezt az írók is nagyon jól tudják, és szívesen alkalmazzák egy-egy jelenet, fejezet vagy akár egy egész könyv megírása során. Mi, a Kis Könyves Bloggerek most a Köd előttem, köd utánam projekt keretében szeretnénk elhozni, és megmutatni nektek néhányat ezek közül. Igyekeztünk feltárni a köd minden árnyalatát, több oldalról megközelíti a témát. A bejegyzéseink nagyon változatosak, lesznek könyv értékelések, kimaradt jelenetek, de még olyan könyvekről is írunk, amelyekről az első ránézésre nem is gondolnád, hogy beleillenek ebbe a fátyolos témába. Talán nem fogalmazunk túl ködösen, de ha mégis, reméljük mire vasárnap a közös projektünk véget ér, feloszlik az összes földig érő felhő, és mindenhol kisüt a nap!
A. M. Aranth: Cleadur - Dobszó a ködben
Amy Soleil élete nem egyszerű.
Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott, nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba költöznek, új iskolákban kell bizonyítania.
Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki sem vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe.
Moonshadow viszont, ahol idén kikötöttek, igazán különleges hely: az iskola ódon kastélyra emlékeztet, szinte mindig fenyegető köd gomolyog csipkés tornyai között, a portás kardot visel, az igazgató leginkább egy hatalmas, fekete pókra emlékeztet, eltűnik egy közkedvelt tanár… Sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és ismeretlen helyekről beszélnek. De legnagyobb örömére a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és végre bandájával a vágyott hírnév közelébe jut.
Amikor ijesztő, kék köpenybe burkolózó emberek kezdenek ólálkodni az iskola körül, akiknek valahogyan minden titokhoz közük van, Amy pedig rálel saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival kockázatos nyomozásba kezd, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát… amíg még lehet.
Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem egyszerű.
A Holdárnyék-sorozat első részével kezdetét veszi az izgalmas, az egész világon és történelmen átívelő kaland.
Véleményem
Gyerekek, most kapaszkodjatok meg: kedvenc lett. Közismert tény rólam, hogy a magyar szerzők által írt könyveket nehézkesen olvasom el, de kedvenc státuszt egyik sem kapott. A Cleadur ezzel szemben minden általam felsorakoztatott szabályt szépen felrúgott és önhatalmúlag beengedte magát az ajtómon és nem hajlandó távozni a kedvencek közül. Egy magyar fantasy író... újat nyújtott nekem.
Még egy érdekes tény: ugyebár meséltem erről a könyvről, hogy a Könyvfeszten hogyan szereztem meg (enyhén cikinek érzem még mindig) és hogy ez egy dedikált példány. Ergo már megvan több, mint fél éve, és nekem csak akkor tűnt fel, hogy hogyan írta alá az író, amikor elkezdtem olvasni: NoAmy-nek sok szeretettel. [...]. Ezen már csak azért is röhögtem fel a vonaton, mert mikor még használatban volt a világ legjobb chatpogramja (MSN - come back please!), volt egy időszak, mikor így írtam a nevem (Noémi=NoAmy). És egy... amerikainak talán, vagy lengyelnek... nem tudom, úgy magyaráztam a nevem kiejtését, hogy NoAmy!!! Szép emlékeket idézett fel bennem. Aztán amikor el kezdtem olvasni a történetet és megláttam, hogy az egyik főszereplőt Amy-nek hívják - itt végem volt. Az tartott az ülésben, hogy hárman ültek körülöttem.
Vissza a könyvhöz.
Tudjátok jól, hogy nagyon szurkálódó vagyok a magyar írókkal szemben, így gyorsan menjünk is át a problémáimon:
- Gary leadott egy hatalmas pofont Amy-nek a lány eltűnése kapcsán, amitől kék-zöld lett az arca és a szája is felrepedt. Nos, ez a való életben nincs így. Ahhoz vagy több pofonnak kell csattania az illetőnek az arcán, vagy pedig akkorát leadnia, amekkorára képtelen lett volna kiosztani - teljesen mindegy, hogy mennyire aggódott.
- ÉS ENNYI!
Egy tetves pont! Én ebbe nem tudok igazán belekötni! Igen, túl hamar és hihetetlenül gyorsan tettek hírnévre szert a a Holdárnyék tagjai, de a későbbiekben inkább azon fogsz rágódni, hogy te miért nem vagy a koncertjükön? Te is akarsz tombolni velük. Illetve egy értetlenkedésem lenne. Én sem tudom megérteni, hogy a kirándulást miért kellett pénteken megejteni? Miért nem tudtak volna várni szombatig, amikor nem kerülnek bajba?
A történettel összességében elégedett vagyok. Nagyon sok volt benne a klisé, meg az a pillanat, hogy oké, én itt ezt most leteszem, de aztán a következő mondattal az összes hasonló klisét nevetségessé tette számomra az író (nem az övét, az övé inkább egy kicsit parodisztikus volt a számomra). Ilyen volt például az a jelenet, amikor Amy elkezdi maga megcsinálni a próbatermet segítség nélkül, de annyira nehéz a munka, hogy nem bírja egyedül, majd a semmiből feltűnik az egész bagázs. Legszívesebben a földhöz vágtam volna, azzal a jelmondattal, hogy EZT MÉG A FILMEKBEN SEM TUDOM ELVISELNI! Aztán nézem tovább és elröhögöm magam. Persze, aranyos volt, de akkor se tudtam visszafogni magam.
Két hatalmas nagy pozitívuma a történetnek: a fantasy szál, és a szerelmi szál. Őszintén megvallva, kezdek azon gondolkozni, hogy csak és kizárólag férfi szerzők által íródott szerelmi regényeket olvasok. Sokkal reálisabb látják a dolgokat és ezt szeretem. Fantasy mániás vagyok, viszont szeretem ha a dolgok (legfőképp az érzelmi szálak) reálisan vannak ábrázolva. És ha már szóba került a fantasy... Uram. Atyám. Te. Jó. Ég. Arról nem volt szó, hogy ez a könyv történetileg és csavarilag (most alkotott szó, na :D) tartalmazzon számomra újdonságot. És még milyet! Végre nem egy elcsépelt alapötlet újragondolása! Gyógyír a sérült szívnek!
Összességében egy nagyon jó történetet kapunk, nagyon jó karakterekkel és egy érdekes világgal. Mivel ez még csak az első kötet, nagyon sok kérdést nyitva hagy (mi ez a labirintus? mi van a laptopon? - oké sejtésem van, de nem szeretem a sejtéseket), viszont egy rendes felvezetést kapunk, ami tényleg arról szól, hogy megismerjük szereplőinket és kitaláljuk, kivel szimpatizálunk és kivel nem.
A szereplőkről
Rengeteg szereplőt kapunk, így nem említeném őket külön. Anna Iras az egyetlen, akit ténylegesen nem kedveltem. Kedvencek viszont akadtak. Kezdjük is akkor az apukával. Arnold Iras-szal. Oh, igen. Ha már szereplők... EGYIK NEVÉT SEM TUDTAM RENDESEN KIMONDANI és ez teljesítmény. Nagyon megküzdöttem vele, de nekem marad Ájrász. Szóval a drágalátos diri apuka. Egy igazi rohadék diri, akinek mégis nagyobb szíve van, mint bárki másnak. Szerintem szülőnek is jobb volt, mint Ferdinand és Tess együttvéve. Mondjuk mint igazgató, a módszereivel nem értek egyet és idehaza nem is engedhetné ezt meg magának, de ahol játszódik, ott nem vagyok tisztában ezekkel a dolgokkal. Arnold után jöjjön a következő Iras, Andrew. Andrew karakterét akkor szerettem meg, mikor a konceretek után mutatott az író olyan részeket, ahol Andrew szerepelt (például amikor otthagyja a csoportját és hallgatja a Holdárnyék koncertjét).
Viszont aki egyből a szívembe zárta magát, az Thomas volt. Ő az az ember, akiről egyből a kolim portása jutott eszembe, akihez esténként lementem és filmet néztük és kibeszéltük, hogy mi történt velünk az elmúlt három nap folyamán.Talán ezért is volt ő a legszimpatikusabb karakter mind közül. Egy barátságos ember, akire nyugodtan rábízhatod az életed és még a koliszobád ajtaját sem kell kulcsra zárnod esténként, mert ha ő nem véd meg, akkor senki.
Illetve Ferdinand-hoz fűznék egy olyan gondolatocskát, hogy az utolsó lépése az nem volt bejövős. Naaagyon nagy nem jött be. Hiába sejtette az igazságot, bizonyítékok hiányában döntött.
Csak egyetlen egy dolgot bánok. hogy nincs meg a második rész. Még.
Illetve Ferdinand-hoz fűznék egy olyan gondolatocskát, hogy az utolsó lépése az nem volt bejövős. Naaagyon nagy nem jött be. Hiába sejtette az igazságot, bizonyítékok hiányában döntött.
Összegzés
Történet: 4,5/5 - a stílussal voltak kisebb problémáim, az az egy sajnos nem az, amit szeretek, ez scak részint volt zavaró, innen ez a fél pontos levonás. De minden más, a cselekmény, a világ kidolgozása, mind-mind megérik a pénzüket.
Szereplők: 5/5 - a karakterek nagyon valósak, ezt onnan is merem állítani, hogy nálunk az átlag korosztály úgy néz ki, hogy 0-tól gimiig, a szüleik és a fősulira ment hallgatók szülei és 50 és a halál közöttiek. Ez a fiatal korosztály pedig rendszerint kint csövezik valamelyik forgalmasabb ponton és a viselkedésükből és a beszédükből igenis ez jön le nekem, mint Amy-ék és a többiek magatartása. Többnyire mindenkiért aggódtam és mindenkit szerettem, kivéve a Modeus Carva-t. Őket nem.
Borító: 5/5 - kedvenc színvilággal működik. Tudjátok jól, hogy ha valamit nem szeretek a borítón az az ember ábrázolás. Ez alól pedig kivételt képzelnek azok a borítók, amik nem igazi ember alakok (például rajzolt). A Cleadur borítóját pedig ezért nem tudom megrugdosni. Meg másért sem. Tényleg megmutatja, hogy a könyv miről szól, amit viszont nagyon is szeretek. Ha egyszóval kéne jellemeznem a borítóját: imádom. Igen, azzal is lehet jellemezni.
Ajánlom...
... azon fantasy olvasóknak, akik valami újdonságot akarnak, illetve azoknak, akik csak szeretnének egy jó magyar fantasy-t olvasni.
... azon kortárs olvasóknak, akik eddig féltek magyar írók által alkotott könyvet a kezükbe venni.
... azon olvasóknak, akik bele szeretnének kóstolni a fantasy-ba.
... azon YA olvasóknak, akik eddig fantasy-t nem olvastak, illetve azoknak is, akik már olvastak.
Kedvenc idézet
- Nyugi, kislányom - nevetett fel csengő hangon Tess -, semmi ilyesmi. De tényleg a garázsban van. Még hátravan pár utolsó simítás.
- És nem lehet, hozzá lemenni, ugye? - kérdezte Amy; zöldes-kék szeme két hatalmas, csillogó tükör, kezében tétován lecsapott húsklopfoló.
Intro (0:48)
Azt beszélik, minden okkal történik.
Olyan, mintha lenne egy nagy könyv, melyben megírták mindazt, ami bekövetkezik. Mindennek emgvan a maga ideje, rendje, oka és következménye.
Mindennek, kivéve minket.
Senki sem tudja rólunk, honnan jövünk és hová megyünk. Úgy járunk ki-be a világban, mintha sűrű köd takarná el összes mozdulatunkat, lépésünket. És nekünk oda kell figyelnünk, hogy ez a köd szét ne oszoljon. Igen - nekünk ápolnunk kell a ködöt, amely védelmezőnk, testvérünk, lételemünk.
Bánatunk is, mert a ködben könnyű elveszni. A ködben magányos leszel, és fázol.
De mindennek megvan a maga ideje.
Hinnünk kell, hogy a köd is felszállhat egyszer, és valahogy biztonságban élhetünk majd. Ám addig meghozzuk a szükséges áldozatokat, és megvédjük az ifjainkat. Bármi áron.
Csak egyetlen egy dolgot bánok. hogy nincs meg a második rész. Még.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése