2017. november 14., kedd

Reread, Rewrite, Burn | 2017

Sziasztok!

Még 2015-ben készítettem el a Reread, Rewrite, Burn kihívást, amit megfogadtam, hogy soha többet. Errefel augusztusban mit csinál kedves barátosném? Gondol rám. Hát én is gondolok rá, és remélem, elmegy Dean és Sam Winchester-hez, hogy átkok ellen mit kell tennie. :D

Ebben a kihívásban csak idei könyvek kaptak szerepet, ami azért is volt nehéz, mert a legtöbb könyv tetszett és nehezen égetném el. Ha kapok egy ilyen hármast, hát én falnak megyek.




Annak, aki nem ismeri a játékot: Összeírsz általad már olvasott könyveket, teljesen mindegy, hányat. 2015-ben 45 könyvet írtam össze, idén csak 15-öt. Ezeket cetlire vágod, összehajtogatod őket és ezek közül kell húznod, körönként hármat. Minden egyes körben eldöntöd, hogy a három könyv közül melyiket olvasnád újra, íratnád újra, vagy neadjisten, égetnél el.

1.


Ejj, közepes erősségű kör. Egyértelműen a Géplelket olvasnám újra. Abban is vannak részek, ami miatt átíratnám, de közel sincs annyi problémám, mint a többiekkel. 
Percy Jackson-t küldeném vissza a szerzőnek, hogy írja át. Alapvetően szórakoztató volt, könnyen tudtam vele haladni, de annyi fölösleges rész volt benne! Például a sziget. Minek kellett belerakni a szigetet? Hogy meglegyen a 250 oldal? 
Amit égetnék az a Sorok között. Nem is szerettem, túl sok vele a problémám. Remélem, nagyon remélem, hogy a könyv Samantha van Leer miatt ilyen rossz, és Jodi Picoult regényei ennél jóval jobbak. 

2. 

Amit égetnék az minden hezitálás nélkül a Függőség. Az egyik legnagyobb csalódásom volt. Inkább erotikus, mint NA sci-fi, és még annak is a rosszabbik fajtájából. Mi van Amentrout-val, ő nem olyan borzalmas író. Olvastam már egy erotikus regényét és azt legalább szórakoztatónak tartottam, de ezt?!
Egyértelmű újraírásra küldeném a Silbert. Nem rossz, nagyon jó regény. Egy problémám van vele, a karakterek. Őket nagyon újra kell írni. 
Így, aki maradt az az Üldöztetve. Tényleg el kellett gondolkoznom, mert az Üldöztetve eleje elég unalmas. Az első fejezet izgalmas, figyelemfelkeltő, csak sajnos túl korán jön. Utána sokáig malmoztam, hogy áhhá, nem ez volt beígérve. Szerencsére a második rész az... maradjunk annyiban, hogy megéri. 

3. 

Amit újraolvasnék, az az Arctalan szerelem. Aztán gondban vagyok. 
A This Savage Song-gal kevesebb problémám volt, így őt mondanám átírásra. Amit átíratnék az spoiler. 
Az Isteni balhét nem szívesen égetem el, mert hibái ellenére élveztem. De túl sok mindent kellene szerintem átírni, így inkább marad ez. 

4. 

Már az előző körben is érlelődött bennem, de mi lenne, ha átneveznénk ezt a játékot Reread, Rewrite, Shelf-nek? Égetés helyett csak mondjuk visszarakjuk a könyvespolcra. És nem a három könyv kzüli legrosszabbat jelentené, hanem amivel meg voltál elégedve, de egyelőre nem tervezed újraolvasni. Na? Ki van benne? Itt van három olyan könyv, ami kedvenc. Nagy kedvencek. És égessek el egyet. Maradunk, erre a körre, a polcos verziónál. 
Szóval. Eliza-t olvasnám újra, mert ez alap. 
A Fangirl-t íratnám át. Valójában az összes fanfiction részt kivetetném belőle, ami a cselekmény kellős közepén van. A fejezetek közöttivel semmi bajom nincsen, a többit vágnám ki. 
A Napnak fénye pedig megy a polcomra, mert ötletem sincs, mit kéne máshogy írni benne, viszont nem lett akkora kedvenc, mint Eliza. Fun fact: a Napnak fényén jobban szórakoztam, most, hogy belegondolok, de Eliza több dologról szól. 

5. 

Miért nem lehetnének a dolgok ilyen egyszerűek? 
Újraolvasnám: Vörös betűkkel. 
Újraíratnám: Vampire Academy
Újra és újra és újra elégetném: Ének a szentjánosbogarakról. Minden lelkiismeretfurdalás nélkül és örömmel. 

Ez volt a Reread, Rewrite, Burn (egy kör erejéig Shelf) kihívás. Köszönöm a nehéz perceket Virágnak, akinek a válaszait itt olvashatjátok. Csak akkor játsszátok, ha van fölösleges hajszálatok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése