2017. szeptember 13., szerda

Olvasmányok fülszöveg nélkül | Top 5 Wednesday #6

Sziasztok!

Újfent szerda, ezúttal az eddig egyik legnehezebb kérdés; azok a könyvek, melyeket a fülszöveg elolvasása nélkül olvastam el. Előre szólok, lesz köztük olyan is, amelyiknek olvastam, csak elfelejtettem.



1. Karen Marie Moning: Tündérkrónikák
Ez valójában önzőségből került hozzám. Nem akarom az okokat kifejteni, ez nem az a platform, lényeg a lényeg, nagynénéméknél mikor utoljára fent voltam nyaralni, beugrottunk a boltba, ahol az első két könyv Coop áron volt. Ő elolvasta a fülszövegét, majd mondta, hogy megveszi nekem. Akkoriban elég szkeptikus voltam ezekkel, és kedvesen visszautasítottam. Miután beközölte velem, hogy akkor is megveszi, majd odaadja unokatesómnak, akkor még is csak kértem. Úgy csaptam bele, hogy nem tudtam semmit, olvasás közben néztem meg a fülszöveget, hogy amúgy miről is fogok én mostan olvasni.

2. Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
2014-ben kezdtem el aktívan használni a molyt és tavasz környékén fedeztem fel a kihívásokat. Egy olvasmányos kihívás miatt kezdtem el olvasni a könyvet, aminél igazából a gyönyörű plecsnit akartam elolvasni. Ezt még PDF-ben olvastam, majd annyira beleszerettem, hogy megvettem. Szerencsére, akkor volt egy Libris kedvezmény, amiben ez is benne volt. Azóta sincs benne.

3. C. J. Redwine: Az árnyékkirálnyő
Nagyon szeretem a BookTube-ot, néhányukat követem, van, akiknek a videóját többször is megnézem. Egy ilyen YouTube csatorna alapján találtam meg ezt a könyvet is, és semmire nem emlékeztem belőle, csak a nyálcsorgató borítóra. Iiiigen, ez is tipikusan az az eset, amikor a borítója alapján ítélek meg egy könyvet. És tudjátok mit? Megérte. Annyit tudtam csak a könyvről,amennyit láttam: ez egy Hófehérke újramondás, műfajából kiindulva pedig még érdekel is.

4. Lauren Stewart: Hyde
Egy kis gyorstalpaló a köztem és az Amazonos ingyenes e-book közti viszonyról. Tetemes nagyságú. Ez alatt azt értem, hogy több, mint 1100 kónyv található a Kindle-ömön, szimplán csak azért, mert ingyenes voltam. Háromért fizettem, ezek közül kettő szándékos volt, a harmadikbál pedig azt láttam, hogy $0.00, de kiderült, hogy rosszul láttam. Ennek ismeretében a Hyde volt az a könyv, aminek megtetszett az ára (=ingyenes) és a borítója is, úgyhogy letöltöttem. Majd később, Erdélyben kellett valamit olvasnom, hát elkezdtem ezt. Meglepődtem, amikor rájöttem, hogy ez nem szimplán erotikus könyv. Olyan jól esett a pici szívemnek ez a kis törődés!

5. Anne Bishop: Vörös betűkkel
Utolsó kónyvként megint csak a legsúlyosabb okkal rendelkező könyvet hozom. Vagy háromszor elolvastam a fülszövegét. Mindig elfelejtettem, hogy én ennek elolvastam. Aztán kaptam egy lehetőséget, hogy megnézzem magamnak a könyvet, és éltem is vele. Nem néztem meg a hátoldalát és milyen jól tettem! Erről a könyvről írtam is a blogon, ahol is kihagytam a fülszöveg részt. Okkal. Elolvasva a könyvet, majd megfordítva a könyvet, rájöttem, hogy a hátoldalán egy nagyon nagy spoiler van. Örülök, hogy nem lőttem le magamnak ezt és amikor kiderült, felkiálthattam. Ezt a könyvet csak úgy szabad kézbe venni, hogy csak a legalapvetőbbeket szabad megtudni róla: fantasy, van benne vámpír, alakváltó (a normálisabb fajta) és egy szép lassan felvezetett romantikus szál. Ugye az lesz?


A jövő hetiből én valószínűleg kimaradok, egy nagyon egyszerű okból kifolyólag: azt se tudom, kik vannak most a hírességek palettáján. Nem igazán követem nyomon és úgy nem is érdekel. Így szinte lehetetlen lenne ezt összehoznom, az azt követőben pedig újfent leszek majd. 

Addig is, a többiekét itt olvashatjátok el:

2 megjegyzés:

  1. Nem olvastad még Az árnyékirálynőt? :O szerintem pótold minél előbb :D A jövőhét nálam is necces, de megpróbálom összehozni a "régi" hírességekkel :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, olvastam. :D Pont azért írtam, hogy megérte a borító alapján dönteni. :D Számomra az egyik legjobb Twister Media döntés volt ezt a könyvet kiadni.
      Akiket én tudnék hozni már rég elmúltak 30-ak és annyinak is néznek ki. :D Esélytelen az én részemről. Egy állandó van: Biblia és Isten=Morgan Freeman. Ebből nem engedek. :D

      Törlés