2017. július 3., hétfő

Könyvek, amelyek jó játék alapok lennének

Sziasztok!

Sokan nem tudják, de gyerekkorom óta imádom a játékokat. Olyan példaképem volt tinédzser koromig, mint Lara Croft, egy egyfejű kis lila sárkányt akartam a legjobb barátomnak, imádtam a Jurassic Park dinóit egymás ellen ereszteni, és igen, száguldani is imádtam az autókkal. Miután kijött a PS3, nem tudtuk megengedni magunknak, hogy beszerezzük, számítógépen pedig utáltam játszani, Valójában a mai napig utálok, de ha nincs más... Az egyetlen játék, amit szerettem a gépen a Pokoli szomszédok, a Flipper, valami csirkés-lövős játék, és egy kooperatív játék volt, amiben egy ágyúval kellett eltalálni a másikat. Igen, ezek mind 97-es Windows-ra voltak, valamint XP-re. Oh, és a Worms Armageddon. Azzal mennyit játszottunk a bátyámmal.
Habár manapság ritkán játszok, még mindig a játékok megszállottjának tekintem magam. Nagyon szeretem a story based, vagyis történet alapú játékokat, és azokat is, amikben a gyilkolás, közdelem a lényeg. Néha megpróbálkozok online játékokkal, de mindegyiket ott hagytam rövidesen.
A Steam-en most a nagy nyári leértékelések vannak, és közöttük volt egy játék, amit már egy ideje szerettem volna. Ez egy story based játék, a The Wolf Among Us, aminek kapcsán eszembe jutott, hogy én mégis milyen, már meglévő történeteket vinnék a gamer-ek világába. Csak azokat fogom bemutatni, amik olvasási élményeim alapján remek kikapcsolódásnak látom képernyőn is.




1. Sarah J. Maas: Üvegtrón sorozat

Szerintem ez egy remek játék lehetne a fiatalok, akár a fiatal felnőttek számára. Terepeket kell felderíteni, rejtélyek kell megoldani, és ahogy halad a történet, egyre többet kell harcolni. Ha minden egyes kötet külön játék rész lenne, akkor az első két részből a romantikát simán ki lehetne venni, mert csak fölösleges cselekményszál lenne. Külön tutorial nem kelle hozzá, hisz az első részben mindent meg lehetne tanulni: irányítás, tárgyak felvétele, harci technikák. Az biztos, hogy nekem az egyik kedvenc játékom lenne.


2. Brian McClellan: Lőpormágus trilógia

Ez leginkább azoknak tetszene, akik szeretik a háborús játékokat és nem zavarja őket, ha fantasy köntösbe bújtatják. Mivel a könyv több szemszöggel operál, így a játék menetét is több chapter-ös megoldással lehetne megoldani. A cselekmény három szálon futna: Adamat szála a nyomozásé, Tamás tábornoké a politikai helyzetek felmérése és a harci részek, Tánielé pedig a misztikum felderítése, a világ bejárása és természetesen itt is lenne némi harc.


3. Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Tipikusan Jani Holmes játék. Tíz karakterről olvashatunk a könyvben és ugyanezzel a tíz karakterrel lehetne játszani. Mind a tíz karaktert játszhatóvá lehetne tenni, és ha a választott karakter meghal, akkor mást kell választani. A lényeg az lenne, hogy azelőtt találd meg a gyilkost, mielőtt az végezne veled. Elrejtett nyomokat kellene keresni, és Sherlock Holmes szerűen fejben megoldani. Ha valaki túlságosan gyanússá válik, megjelölheted, hogy őt gyanúsítod, mire éjszakát hirdetnek, és reggelre virrad. Ekkor ha ő volt a gyilkos, akkor mindenki túlélte, ha pedig mégsem ő volt, akkor a következő áldozat meghalt.


4. Laurell K. Hamilton: Anita Blake, a vámpírvadász

Nekromancia, vámpírok, lükantrópok, boszorkányok, és mindezek közepén ott van egy nő, aki a rendőröknek segíti a munkájukat. Nyomozás lenne dögivel, ahogyan fegyverropogtatás is. Persze, a későbbi erotikus részeket ki lehetne venni, meg a romantikát is átírni benne, meg még néhány dolgot, de kitűnő alap egy remek story based játékhoz.


5. Amanda Stevens: Sírkertek királynője sorozat

Ha már Anita Blake, akkor Amelia Gray! Ebben inkább szellemek és démonok vannak, nagyon sok nyomozással, és még több temetőben való járkálással. Színtiszta horror lehetne, sok jumpscare-rel. A témája miatt a hangulat is adott hozzá, csak tehetséges kezek kellenek hozzá. Na, nem mintha máshoz nem kellene!


6. E. Lockhart: A hazudósok

Újabb nyomozós, kirakós összerakó játékadaptáció, ami remek üzenettel bír, ha a játékos végigviszi. Itt is egy rejtélyt kell felderíteni, ami komolyabb, mint hinné az ember. Elrejtett tárgyak, kihallgatott beszélgetések. Ez azoknak lenne igazán jó, akik nem olvasták a könyvet, az igazi élményt úgy adja meg.


7. Ian Tregillis: Fogaskerék-háború

Hasonlóan a Lőpormágushoz, ez is több fejezetes lenne, mindegyikben más-más karakterrel. Néhány quick time event is lenne benne, hisz nem lehet mindent narrálni, és így sokkal élvezhetőbb és talán jobban be is vonzaná a történetbe a játékost.


8. Naomi Novik: Rengeteg

Mágia keveredik némi nyomozással, a végkifejletben egy csatával. A tutorial-hoz bőven elég lenne a toronyban eltöltött idő, amikor megismerkedik a játékos a varázslás menetével, és más technikákkal. A nyomozás lenne itt is a főszál, a történtek összerakása, egy nagy csata jelenettel; kard vs. mágia. Melyik győzne?


Számomra ezek azok, amiket a legjobban el tudok képzelni a játékok világában. Nektek mik azok a könyvek, amiket a legjobban el tudtok képzelni, hogy más platformon is megjelenjen a TV-n kívül?

4 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó kis összeállítás lett! A csirkés-lövős játék nekem is rémlik, de semmi konkrétum nem jut eszembe.
    Amúgy A tíz kicsi négerből van játék, mászkálni lehet benne a házban, de nem játszottam végig. Más Christie-könyvekből is készítettek játékokat, többnyire tárgykeresősöket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. KÖszi! Arra emlékszem, hogy nagyon tetszett az animációja, és ha jobbra, vagy balra elmozdítottad a vadászt, akkor rájöttél, hogy nem csak az van, amit mutatnak. :D Meg volt valami a tükörtojással. Sajnos, egyedül a neve nem rémlik.
      Nagyon sok Agatha Christie adaptációt ismerek, még többről csak hallottam, de játékról soha nem hallottam még. Oo" Köszi, hogy szóltál, lehet, megkeresem anyumnak, úgy se emlékszik a részletekre. :D

      Törlés
    2. Tessék ;)
      http://www.moorhuhn.com

      Törlés
    3. Jézusom! Nagyon szépen köszönöm! :D

      Törlés