2017. április 11., kedd

Too Much (Information) Book Tag

Sziasztok!

Hosszabb kihagyás (soook-sok válság, költözés, majd újabb válság) után újfent beindítom a blogot, mert jó érzés kibeszélni magam. Még akkor is, ha csak írom.

Amalthya kihívott egy book tag kitöltésére, amellyel már egy ideje szemezek. Köszönöm a jelölést, és akkor lássuk is a Too Much Information Book Tag-et.




1.) Melyik szereplőnek van szerinted a legjobb stílusa?
Az örök és egyetlen személy, akit nem John Smith-nek hívnak. Oké, tény és való, hogy egy szemétláda, amiért mindenki szanaszét hazudja magát és csak az utolsó harmadban derül ki a neve, de remek a stílusa és imádom.

2.) Ki(k) a könyves szerelme(i)d?
A férfi, akit nem John Smith-nek hívnakDorian és Rowan (nem tudok választani). Jericho Barrons. Ralston márki. Szarkan. Éjúr. Azt hiszem, csak ennyi.

3.) Ki az a valaha szeretett szereplő, akit mostanában kezdtél megutálni?
Chaol. Az első részben még kedveltem a testőr kapitányt, de a második részben már kezdett az ellenekezőjébe fordulni az érzelmeim, majd most a harmadik már meg is vetem. 
Tris szintén egy olyan karakter volt, akit az első részben még szerettem, a másodikban sajnáltam, a harmadikban pedig reménykedtem a halálában. Ellenszenves és hisztis karakter lett a trilógia a végére.

4.) Melyik a legnagyobb/leghosszabb könyv a polcodon?
A leghosszabb könyv jelenleg Diana Gabaldon: Outlander 3 - Az utazó.

5.) Melyik a legnehezebb könyv a polcodon?
Ami fent van Pesten az talán Patrick Rothfuss: A szél neve. Otthon... Ötletem sincs.

6.) Vannak könyves posztereid?
Niincs, de szeretnék. Nagyon.

7.) Vannak könyves ékszereid?
Nincs, de gondolkoztam rajta, aztán rájöttem, hogy nem én nem igazán hordok ékszereket. Úgyhogy inkább lemondtam róla.

8.) Van kedvenc OTP-d (One True Pairing)?
Szarkan és Agnyeska a Rengetegből. Kol és Lorelai Az árnyékkirálynőből. Más igazán nem jut eszembe.

9.) Melyik a kedvenc könyvsorozatod?
Napnak fénye ciklus J. Goldenlane-től. Tündérkróinkák Karen Marie Moning-tól. Az Archívum V. E. Schwab-tól. Üvegtrón Sarah J. Maas-tól. A Végzet ereklyéi Cassandra Clare-től. Füst és csont leánya Laini Taylor-tól. Poirot Agatha Christie-től. Outlander Diana Gabaldon-tól. Az éhezők viadala Suzanne Collins-tól. Lőpormágus trilógia Brian McClellan. Folytassam még? Jó, mert azt hiszem, nincs más.

10.) Melyik a kedvenc filmadaptáció-betétdalod?
A Csontváros filmjének a Heart by heart-át bármikor szívesen újra meghallgatom és az nekem teljesen egybeolvadt a kettő. Nagyon szeretem. Másnál nem igazán fogott meg a betétdal.

11.) Melyik az a könyv/történet, aminél azt kívánod, hogy bárcsak folytatódna?
Khmmm... KEDVES KOSSUTH KIADÓ! Ezer örömmel venném én és sokan mások is a Füst és csont leánya trilógia harmadik, és egyben az utolsó rész kiadását. KEDVES COR LEONIS! Sírva teszem össze mindennap a kezemet, hogy folytassák a Tündérkrónikák sorozatot, vagy ha nem akarjátok kiadni, adjátok oda más kiadónak. KEDVES MÁS KIADÓK! Valaki nem szeretne esetleg, netalántán kiadni a Cinder folytatásait Marissa Meyer-től? Vagy mondjuk Amanda Stevens sorozatát, a Sírkertek királynőjét? Jó ki sorozat mindkettő! =^.^=

12.) Van kedvenc egykötetes könyved?
A hazudósok E. Lockhart-tól. Neeeem igazán vagyok hajlandó újra elolvasni még. Még pár év teljen el. Aztán ott van még Naomi Novik: Rengeteg. Brandon Sanderson: Elantris. Éjszakai cirkusz Erin Morgenstern-től.

13.) Mióta olvasol?
Mióta anyukám az orvos tiltakozása ellenére megtanított olvasni.

14.) Melyik Roxforti házba tartozol?
Egy pillanat, megnézem Moly.hu-n. Hollóhát. Nem vagyok nagy Harry Potter-es.

15.) Mit keresel egy könyvben?
Kalandot, olyan életet, ami kiránt a sajátomból és megismerhetem másokét. Egy kis szórakozást, kikapcsolódást, de legfőképp csendet és nyugalmat. Sokszor kiakasztanak az emberek és utána elviselhetetlenül bunkó tudok lenni. Kell ilyenkor pár óra nekem, amikor olvashatok és a türelmem visszatöltődik. 

16.) Van kedvenc idézeted?
Igen, pont múltkor találtam. 

Nem az jut legmesszebbre az úton, aki a leggyorsabb, vagy a legszívósabb, hanem aki nem hagyja abba a járást. Ha megállsz, vesztettél. De mindaddig, amíg lépkedsz, van esélyed célba érni. És közben elhagyod mindazokat, akik megálltak, legyenek ők bármennyivel is jobbak nálad.- Tien Naga-Hai Huang-Ti, Napnak fénye

17.) Ki a kedvenc író(nő)d?
J. Goldenlane. Naomi Novik. Sarah J. Maas. Agatha Chrsite. Ők a főbbek.

18. Melyik a kedvenc borítód?
*face palm* Ez most komoly? Előbb választok kedvenc könyvet. Ez a választás furcsa lesz. Cecelia Ahern: Love, Rosie.  És pont a filmesés UK kiadás. Általában nem rajongok a UK kiadásért, a filmes borító pedig elborzaszt. Még csak nem is láttam ezt a filmet. De ez a borító, ez... ahhh. Imádom. Imádom nézni is. 


19.) Akciódús vagy inkább Romantikus?
Hangulattól függ. De általában inkább akciódús.

20.) Hova mész, ha valami szomorú történik az egyik könyvedben?
A következő oldalra. Ha elsírom magam... egyszer történt ilyen, akkor a könyv végével kirontottam a nappaliba és anya vállán sírtam ki magam. Szegény.

21.) Mennyi ideig tart elolvasnod egy könyvet?
Mostanában sokáig. Időhiány, kedvhiány és időhiány. De tegnap is elolvastam egy 200 oldalas Agatha Christie regényt.

22.) Mennyi ideig gyászolsz egy könyvet?
A következő könyvig. Kivéve, ha nagyon mély benyomást tett rám *cough A hazudósok cough*, akkor nehezen teszem túl magam rajta, és csak a neve hallatán már heves reakcióim támadnak.

23.) Melyik a legkevésbé kedvenc könyved?
J. L. Armentrout: Obsession - Függőség. Ez volt az a könyv, amelyet nagyon el akartam olvasni, és mikor oda került a sor, lakótársam fogta a popcorn-ját és a zero Cola-ját, beült velem szemben és azzal szórakoztatta magát, hogy azt nézte, én hogyan szenvedek vele. Borzalma sci-fi, borzalmas romantikus. És erotikusnak is borzalmas.

24.) Pozitív dolgok egy szereplőben?
- Talpraesett
- Jó humorú
- Határozott 
Nekem ezek a fők. Jah, és nem hisztizik.

25.) Negatív dolgok egy szereplőben?
- Hiszti 
- Hiszti 
- Hiszti 
- Sírás 
- Nyáladzás
- Logikátlanság
- Ostoba

26.) Miért kezdtél el blogolni?
Mert jó érzés kicsit hosszabban kifejteni a véleményemet egy-egy könyvről. Nem hiába nem nevezem soha kritikának azokat a bejegyzéseket, amelyeket az olvasmányaimról hozok, azok csak szimpla vélemények.

27.) Félelmetes könyv?
Stephen King: A ragyogás. Más horrort is olvastam, de... van még hova fejlődni.

28.) Melyik a legutóbbi könyv, ami megsiratott?
Hehe. Szerintem az A hazudósok voltak, még két évvel ezelőttről.

29.) Melyik a legutóbbi könyv, amit 5 csillagra értékeltél?
Pont tegnap volt. Agatha Christie: A fogorvos széke. Szevassssz. *-*

30.) Mi a kedvenc könyvcímed?
Oké, most fogom kiakasztani még magamat is. Ha E. L. James regényében volt bármi is, ami jónak nevezhető, az a címe. Nekem nagyon tetszik a Szürke ötven árnyalat címe. Ha csak meghallom, valami komoly, mélyenszántó téma jut csak eszembe. Mondjuk a mélység megvan.

31.) Melyik a legutóbbi könyv, amit kiolvastál?
Agatha Christie: A fogorvos széke. Azelőtt pedig J. Goldenlane: Napnak fénye.

32.) Mit olvasol éppen?
Jenny Colgan: Piciny csodák péksége, csak az otthon maradt, így inkább elővettem Sarah. J. Maas: Heir of Fire - A tűz örökösét.

33.) Melyik volt a legutóbbi filmadaptáció, amit láttál?
Huuh, most töröm meg azon eskümet, amit eddig hangoztattam. Múltkor a TV-ben mutatták a Vámpírakadémiát, és mivel nem volt más a TV-ben, a laptopom pedig Pesten maradt, megnéztem. Jééézusom, de imádom azt a filmet. Biztos, hogy elolvasom az egész sorozatot.

34.) Ki az az egy szereplő, akivel mindig is beszélni akartál?
Angelique az Éjsötét árnyékból.

35.) Ki az az egy író, akivel mindig is beszélni akartál?
Senki. Talán Agatha Christie.

36.) Van kedvenc olvasós nasid?
Pufi és az a gyümölcskarika, ami tejbe való. De a chipsszel sincs semmi bajom.

37.) Melyik az a könyves világ, amiben szívesen élnél?
Az Üvegtrónban szívesen élnék, mindennek ellenére.

38.) Melyik az az egy könyves világ, amiben nem szívesen élnél?
Naomi Novik: Rengeteg. Biztosan.

39.) Mikor volt a legutóbbi alkalom, amikor megszagoltál egy könyvet?
Tegnap, ugyanis a Fogorvos széke anyum kiadása, '93-as kiadás. Jó kis antikvár könyv.

40.) Furcsa veszekedések a könyvekben?
Az apró-cseprő dolgokon való összeveszés, csakhogy legyen. Mondjuk az nem furcsa, hanem idegesítő.

41.) Van kedvenc romantikus könyved?
Van. Méghozzá az Outlander. Ha erotikusat nézünk, akkor a Faldöngető és a Gyönyörű rohadék.

42.) Írsz?
Blogot és jelenléti ívet.

43.) Van kedvenc varázstárgyad?
Nem nézek és nem olvasok Harry Potter-t.

44.) Melyik a kedvenc Quidditch posztod?
Lásd: 43.

45.) Melyik az a zene, amiről egy könyv jut eszedbe?
Nincs, mert ha kapcsolok is zenét valamihez, akkor az műfaj, vagy könyvrészlet.

46.) Kedvenc könyves közösségi oldalad?
Moly.hu és GoodReads.

47.) Használod is?
Mindkettőt napi szinten.

48.) Van kedvenc Fandomod?
Végzet ereklyéi, Éhezők viadala, Üvegtrón.

49.) Hány könyved van?
Jajjj gyermekem. Ezt senki nem akarja tudni. 387 van a moly.hu listájába vezetve, további nagyjából 30 könyvet nem vittem fel, és több, mint 1100 e-book van a kindle-ömön. És akkor ott van még otthon az az 1200 könyv, ami nem az enyém, de én is turkálhatok benne. Egyéb kérdés?

50.) Kit hívsz meg erre a book tagre?
Ezt én most kihagynám, szabadon lehet vinni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése