Kivételesen csak pár nappal jövök az újonnan beszerzett könyvekkel, és nem két héttel később. Mikor is volt utoljára ilyen? Na ugye! Én sem tudom már...
Most 16 könyvet fogok nektek bemutatni.
Az első két könyvet azért vettem meg, mert fel kellett váltani egy kis pénzt. És akcióban voltak. Én meg fogyatékos vagyok. Az egyik a Sarah J. Maas könyv, Az üvegtrón, a másik a Csitt, csitt folytatása, a Crescendo Becca Fitzptartick-től.
Hosszú idő után végre újfent részt vettem a PIF-en. Onnan kaptam meg Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság? c. könyvet. Az írónőtől már csak a Vajon létezik szerelem első látásra? c. műve hiányzik.
Elmentem barátnőmmel a Könyvudvarba, ötletem sincs már, hogy miért. Nézelődtünk, fel is vettem az Éjszaka háza sorozat néhány kötetét. Korábban már olvastam az elsőt, az még tetszett, beleolvastam a második részbe, vissza is adtam a tulajának. Ennek tudatában barátnőm érdekesen is nézett rám. Aztán megláttam egy kívánságlistás könyvet. 790 pénzért. Tegye fel a kezét, aki otthagyta volna! Na ugye?! Így hát hónom alá vettem, és elcaplattam a pénztárhoz Darren Shan: A holtak vonulása-val.
Ugyanis én is voltam a Nemzetközi Könyvfesztiválom. Ez volt az első, és nagyon jól éreztem magam.
Először a KMK standját támadtam be. Mondjuk mást nem is igazán tudtam volna, mivel ott volt a bejárat mellett. Mindegy. Nekem már ott eladták magukat, amikor megláttam a ZSÁKBAMACSKÁT. Pénztárcának tilos ilyenkor a közelemben lennie. Fogtam is egyet, ami arról szólt, hogy a színeknek nagyon fontos szerepe van benne. Meg asszem, hogy egy trilógia első kötete. Aztán - mivel pénteken mentem le - megláttam a frissen kirakott Susan Ee: World after - Túlélők világa-t. Gyorsan rányomták a 0131-es kódot, én meg pattogva távoztam. Oké, nem pattogva. Csak a zsákbamacska borítóját téptem fel. És aztán pattogtam. Ugyanis egy nagyon vágyott könyv volt, méghozzá Kristin Cashore: Graceling - A garabonc. Úristen! El se tudjátok képzelni, hogy mennyire akartam már egy jó ideje ezt a könyvet.
Ezek után sietnem kellett, ugyanis félórán belül Kökin kellett lennem, de én még fel akartam fedezni a környéket. Így sétáltam bele A. M. Aranth: Cleadur - Dobszó a ködben standjához. Aztán megláttam Mark Lawrence: Tövisek királya, kedvenc sorozatom második kötetét. Meg Anthony Ryan: A vér éneke c. könyvet. Három vágyott könyv. Hmm. Mi legyen. Hm. Na jó, most lesz a Tövisek királya és a Vér éneke, mert ha valamelyiket itthagyom, vízbe fojtom magam. Odaviszem, hogy fizetnék, erre az idősebb eladó megkérdezi, hogy nincs-e kedvem megvenni a Cleadur-t is, mert akkor azt a szerző dedikálná. Akihez vittem a könyveket, hogy fizetek, az volt a szerző. Kicsit volt gáz, de sebaj! Amúgy is hirtelen elfelejtettem, hogy a Cleadur szerzője magyar. Gyorsan rohantam vissza a könyvért és már adtam is a szerző kezébe, mondván, hogy Noémi névre kérnék. Kiderült, hogy én voltam az első Noémi, akinek dedikált, és ettől tök boldog voltam, meg ő is, hogy erre a névre, aztán a bátyám is, merthogy 21 éve ő találta ki a nevemet.
Ezek után spuri Kökihez, randi barátnőmmel. Sikerült rávennem, hogy menjünk vissza a Könyvfesztre, mert én még nem voltam ott elég időt. Úgy ment bele, hogy én hívtam meg, mivel ki nem állhatja a könyveket. Újfent KMK, újfent zsákbamacska. Harmadjára került a kezembe az a cicus, amelyiknek a szerzője egy pszichológus. Valamint akkor olvastam a Callie, Kayden és a véletlen-t Jessica Sorensen-től, és annyira megtetszett, hogy meg akartam venni. Meg is vettem. A Callie, Kayden és a megváltás-sal együtt, ami a 0112-es kódszámmal lett ellátva. Soha nem volt még sorszámozott könyvem, erre fel kaptam KETTŐT is EGY NAPON BELÜL! Nem tudjátok elképzelni, milyen boldog voltam. Hát még akkor, amikor kibontottam a cicusomat! Nem vagyok egy szerencsés alkat, és az ilyen cicusoknál sosem olyat halászok ki, ami fogamra való. Itt egy napon belül, ugyanannál a standnál KÉTSZER is! Sarah Fine: Sanctum c. könyve szintén nagyon vágyott könyv volt, és így még nagyobb volt az öröm.
Ami nagyon bántott, hogy nem láttam kint Agave könyveket. Aztán kiderült, hogy csak túl rohanós életstílusom van. Elmentem már párszor mellette. Nem baj. Tegyük helyre a károkat. Mondjuk egy Neil Gaiman: Óceán az út végén-nel? Jó? Oké, megfelel. Vagy Az éhezők viadala legyen inkább? Áhh, inkább legyen a Gaiman könyv.
Vasárnap úgy volt, hogy barátnőmmel kilátogatunk a Könyvfesztre, de neki dolga akadt, engem meg bántott az otthagyott Suzanne Collins könyv. Úgyhogy gyorsan visszarohantam, hisz csak 5 buszmegállóra volt tőlem. Aznap bele is olvastam az Éhezők viadalába. És eddig pozitív csalódást tudhatok neki.
Ennyi volt a Nemzetközi Könyvfesztiválos book haul-om és élménybeszámolóm.
Annyira vártam a Könyvfesztet, hogy el is felejtettem a névnapomat, és a LIbri ajándékát. Utolsó nap gyorsan megrendeltem Tahereh Mafi: Ne érints c. könyvét. Nagyon kíváncsi vagyok már rá.
Az utolsó könyv... az egy csere volt... JA NEM! Ez még a Könyvfeszt előtt volt. Ugyanis rukkolán sikeresen happoltam Ally Condie: Crossed - Összefonódva. Sikeresen írtam e-mailt. Sikeresen nem válaszoltak rá. Eltelt két hét. Semmi. Majd aznap, ahogy felutaztam Pestre, hív anyum, hogy érkezett egy könyv. Megjött a könyvem. Valahogy nem tudtam örülni neki. Pláne, amikor rám tudott írni, hogy hol van a 20 pontja.
Na és akkor a ténylegesen utolsó könyv egy csere könyv. A Mágikus találkozásokat cseréltem el Cat Clarke: Entangled - Összekuszálva c. könyvére. Nagyon jót beszélgettem közben az eladóval, meg ki is kísért a vasúthoz megvenni a jegyemet Sopronba, végigvárta velem a sort, meg fel is pakoltunk a vonatra. Innen üzenném neki, hogy az első osztályban csak a jegy, ami elsőosztályú. Elsőosztályúan drága. Ne akarjon azon utazni. Én is azt hittem, hogy buli lesz, de nem volt az. :(
Na, a végére csak kiderült, hogy 17 könyv volt és nem 16. :D Most májusban megpróbálom megint visszafogni magam, hisz júniusban van a születésnapom, és mi lesz júniusban? NAMIIIIIII????
Csak nem a Könyvhétre gondolsz?:D
VálaszTörlésÓó, de igen! :D Már nagyon várom!! :)
Törlés