Végre itthon vagyok, és egy hét szünet. Senki sem hitte el nekem, amikor mondtam, milyen szünetem lesz. Tavaszi szüneten leszek és igen, tudom, hogy még nem lesz Húsvét. Csak arra tudok gondolni, hogy mikor lenne az igazi tavaszi szünet, pont akkor lesz nálunk megrendezve az OTDK és hogy azok a hallgatók, akik ezen részt vesznek, ne maradjanak pihenés nélkül, előre hozták erre a hétre. Ne legyek túl naiv? Megígérhetem, nem vagyok az. :D
Napok óta gondolkoztam, hogy mégis mit kellene hoznom. Könyvről véleményt még nem tudtam hozni, ugyanis még folyamatban volt. Book tag-ek között sem találtam olyat, hogy ahhoz kedvem lett volna. De most! Megláttam Anitiger egy posztját, és egyből rávetettem magam, hogy NEKEM EZ KELL!!! Ezt fogjátok lentebb olvasni, ami nem más, mint Az első és az utolsó book tag.
1. Miről szólt az első blogbejegyzésed? Miről az utolsó?
Nos, ezzel a kérdéssel több problémám is van. MELYIK blogbejegyzésem? Ugyanis volt vagy 6 blogom. Az egyiket barátnőmmel együtt vezettem, meg asszem az osztálybloghoz is közöm volt, de soha nem nyúltam bele. Lj-m kettő is van
Az utolsó... Azokat inkább nem mutatom meg. :D Úgyhogy legyen EZ a bejegyzés. :D
2. Ki volt az első blogger, akitől olvastál? Ki az utolsó?
Huh, hát. Az első barátnőmé volt. Mindkettőjét követtem. A blogoson általában a kedvenc bandáiról írt, a dalaikat, koncertjeiket osztotta meg, a mindennapi dolgait írta meg, talán még képeket is posztolt. Imádtam olvasni. A másik, a Lj-s pedig egy amolyan álomnapló volt neki. Mekkorákat tudott álmodni. :D
Manapság nem követek senkit. Akitől találok egy érdekesnek tűnő blogbejegyzést, azt elolvasom. Így belefutok abba, hogy egy ember több bejegyzésébe is belefutok.
3. Melyik volt az első könyv, aminek a megvásárlására emlékszel? Melyik az utolsó?
Öhm.
Az utolsó... hehe. :D Mats Strandberg és Sara B. Elfgren közös műve, a Kör. A héten rendeltem meg a Libriben, és nagyon féltem, hogy péntek délig nem fogják elérhetővé rakni. Csütörtökön egészségügyileg lerobbantam
4. Melyik volt az első könyv, amit teljesen egyedül olvastál el? Melyik könyvet olvastad utoljára?
Ha elsőben már volt kötelező olvasmány, akkor az az. Emlékszem, akkoriban ketten voltunk azok, akik úgy mentünk iskolába, hogy tudtunk olvasni. Én végig untam az órákat, és elegem volt, hogy szótagolva kellett ovlasnom, hiába ment folyékonyan. Ha nem volt akkor kötelező még, akkor én csak Fekete István Vukjára emlékszem.
Csütörtök-péntek hajnalban fejeztem be Diana Gabaldon: Outlander - Az idegen c. művét. Erről remélhetőleg valahogy a napokban hozok is egy bejegyzést.
5. Melyik volt az első disztópia, amit olvastál? Melyik az utolsó?
2014 nyarán barátnőm húga kölcsönadta Ilsa J. Blakc-től a Hamvak-at. Szerintem semmi sem fájt még soha így. Egy-két jó pillanatot szerzett nekem is, meg a bátyámnak is, amikor elmeséltem neki. Bár csodálkozom, hogy agyrázkódást nem kapott...
Az utolsó... öhm... Jaj, ne. Ally Condie: Matched - Egymáshoz rendelve. Soha többet. Abban reménykedek, hogy a második része elviselhetőbb lett. Nekem a disztópia az nem fa.... szerelmetes kislánykák elborultságáról szól. Vagy kéne szólnia.
6. Mi volt az első paranormál romantikus, amit először olvastál? Mi az utolsó?
A Meg Cabot könyvek (Hívószám 1-800 és A mediátor, meg a Jinx) mennyire számítanak annak?
Az utolsó pediiiiiiiiig....
7. Melyik könyv volt az első, amin sírtál? Melyik az utolsó?
Vuk. Vagy a Kincskereső kisködmön. Vagy a Pál utcai fiúk. Máson nem.
Rebecca James: Gyönyörű bajkeverő. Ezt már többször is felhoztam, ugyanis ez egy nagyon nagyon nagyon mély nyomot hagyott bennem. Még mindig azt mondom, hogy nagyon jó könyv, DE utáltam. Tényleg nem szokásom, még az üres karakterekkel sem azonosítanom magam, de Katherine karakterével úgy megtörtént az egész akaratlanul, hogy az rémisztő volt. És nem az volt a legfélelmetesebb, amiket Alice leművelt, hanem, hogy rájöttem, hogy Katherine és én dettó ugyanazt csináljuk. Csak míg neki van egy valamilyen indoka, nekem nincs. És ez a könyv egy elég rossz lelkiállapotban talált meg, és majdnem ketté téptem emiatt.
8. Melyik volt az első sorozat, amit befejeztél? Melyik az utolsó?
Az első vagy a Hívószám 1-800, vagy A mediátor volt Meg Cabot-tól. Vagy Thomas Brezina-tól a Fiúk kizárva! Érdekesség, hogy az Egy neveletlen hercegnő naplója befejezéséig soha nem jutottam el. Valahol a 4. környékén leálltam vele, unalmas lett.
LÉTEZIK EGYÁLTALÁN OLYAN SOROZAT, AMIT AZ ELMÚLT EGY ÉVBEN FEJEZTEM BE??? Csak jönnek és jönnek ki és jönnek ki, de sehol a végük. Egy trilógiát fejeztem be az elmúlt ÉVEK alatt, az pedig Kör-trilógia Nora Roberts-től.
9. Melyik könyv volt az első, amit nem tudtál befejezni? Melyik az utolsó?
Nem szokásom abbahagyni könyveket, de ritkán mégis megesik. Az első az Ötödik Sally volt Daniel Keyes-től. Nem rossz könyv, de 10-11-ben valamiért leálltam vele. De be fogom fejezni, ez teljes mértékben biztos.
Utoljára abbahagyott könyvem azok általában a könyvtáriak. Jobban húz a szívem a sajátjaimhoz, így kb. úgy érzem magam, mikor előveszek egy könyvtárit, hogy megcsalom őket. És bűntudatom lesz. És nem lesz jó érzés akkor olvasni. Úgyhogy befejezem őket. Jelenleg a Pacsirta is olvasás alatt van, meg az Anna Karenina is. Az előbbit szerintem véglegesen befejezem, majd valamikor később előveszem, HA MEGLESZ, mert nagyon izgalmas. Eddig. Azon kívül, hogy a főszereplőt agyonütném. Az Annát nem fogom, mivel az egy drága könyv. Nincs pénz megvenni.
Ez volt az elsők és az utolsók book tag. Ennyit szenvedni egy book tag-gel még sosem szenvedtem. :D Nagyon szeretek nosztalgiázni, felidézni a régi emlékeket, és örülni, hogy megtörtént.
VISZONT. Lenne egy kérdésem. A héten kiírt a bátyám fb-ra egy hirdetést, miszerint egy kutyát keres. És rákérdeztem anyumnál, hogy mégis miért akar 2 öreg kutya mellé egy magyar agarat. És felmerült bennem, hogy jól mondtam-e. Szóval. Melyik a helyes? A bátyám magyar agárt akar vagy A bátyám magyar agarat akar? :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése