2017. augusztus 9., szerda

A második könyv a legjobb | Top 5 Wednesday #2



Sziasztok!

Mint sikeresen a tudtomra adták, ma szerda van. Erről ügyesen megfeledkeztem, de leginkább arról, hogy mikor milyen nap van. Ám mivel szerda van, így egy újabb T5W bejegyzèssel jövök, melyben azokat kell összegyűjtenem, ahol a második rész tetszett a legjobban. Azonban ilyen nincs, vagy egy sem jutott eszembe, a szabályt ezért kicsit átalakítottam: második rész, mely jobban tetszett, mint az első.



1. Sarah J Maas: Crown of Midnight - Éjkorona
Az első rész nekem nyerte el annyira a tetszésemet. Élvezni élveztem, de nem voltam bennem az, hogy folytatni akarjam. Aztán, csak a hype miatt, elolvastam ezt a részt is, majd a harmadikat is. Ez az a sorozat eddig, amelyik kötetről kötetre fejlődik és én ezt nagggyon élvezem.

2. Kerstin Gier: Zafírkék
Mind a három könyvet nagyon szeretem és habár az első kötezből van jónéhány rész, amit szeretek, addig a másodiknál a történetvezetéssel is jóban vagyok. Nekem az első résznek az eleje nagyon vontatott volt és mindjárt csinálok belőle egy újraolvasási maratont. Meghát, Xemerius.

3. Anna Banks: Triton
Ez is ugyanaz, mint az Időtlen szerelem trilógia esetén: már az első rész is nagyon szórakoztatott, de igazán nálam a második vitte a pálmát. Meg hát azért Emma jelenete...  Mindent vitt.

4. J. Goldenlane: Holdnak árnyéka
Ez elég rendhagyó, hiszen, előbb olvastam ezt a részt, mint az elsőt. Azonban fordított esetnél is ugyanezt érezném, hisz ebben szerepel az a két főhős, akiket igazán megkedveltem.

5. Laini Taylor: Vér és csont leánya
Az első részt is szerettem, azonban a második rész teljesen megvett magának. Zuzana legelső jelenete, az e-mail "váltások", Karou munkája és annak körülményei. Az angyalok. Mindennel csak tágult a világ, több oldalról is láthattuk a kialakuló félben lévő háborút. A harmadik, és egyben befejező részre nagyon kíváncsi vagyok, remélem, valamelyik kiadó felkarolja az utolsó kötet erejéig.


Jövő héten a szuperképességekkel rendelkező karaketerek könyvei kerülnek terítékre. Jelenleg nincs laptopom, ha a mobil app nem húz fel, akkor mindenféleképpen jövök, hisz ezt vártam a legjobban.

5 megjegyzés:

  1. Az Éjkoronával és a Zafírkékkel nagyon egyetértek, ezek az én ötösfogatomban is szerepelnének. A Tritont még nem tudom, csak a Poszeidónt olvastam. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Tritonnál nálam az is látszott, hogy egy éjszaka alatt kivittem. Néhány dolgon túl kell tennie magát az embernek, nekem ez Emma anyja volt, de jobban élveztem, mint a Poszeidónt. :)
      Neked még mik lennének benne? :)

      Törlés
  2. Pacsi! A Zafírkék nálam is bekerült :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Zafírkék akkor egész sokakhoz bekerült, ennek oka gondolom csak és kizárólag Xemerius, amivel nincs is semmi baj. :D Az egész sorozatot szerintem ő miatta imádja mindenki.

      Törlés
    2. Teljesen egyet tudok érteni az állításoddal :D Sok minden elviselhetőbb, ha van a szereplők között egy vicces vízköpő, aki sokszor nem tudja hol a határ :D

      Törlés