2016. április 3., vasárnap

Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Sziasztok!

A Vörös királynő esetében megemlítettem, hogy egy... viszonylag nagyon hosszú olvasási válságon vagyok túl, és megemlítettem azt a könyvet, aminek köszönhetően véget ért ez az egész. Csak eddig még valamiért nem ültem le, hogy meg is írjam, miért ráncigált ki a Grimm mellől. Most van egy kis időm, és még több erőm, szóval lássuk is a Szívzűrterápia strébereknek kis limonádécskát. :D Na, most a limonádét is megkívántam... Ezt befejezem, eskü, iszok egyet.




Fülszöveg




Avery gyakorlatilag születése óta szerelmes a legjobb barátjába. Aidennek ugyan fogalma sincs erről, a lány mégis vígan tervezgeti közös jövőjüket. Egész addig, amíg a srác közli, hogy barátnője van… Mit lép erre a stréber Avery? Hát igazi kocka módjára a tudományba menekül: egy sor társadalmi kísérlettel akarja ­bebizonyítani, hogy az összetört szív csak akkor gyógyul be, ha az ember előbb túljut a gyász hét fázisán. Csakhogy a kivitelezéshez szüksége van egy független külső megfigyelőre — itt lép a képbe Aiden bátyja. A csöppet sem stréber Grayson olyan dolgokra veszi rá a gátlásos lányt, amiket korábban álmában sem mert volna megtenni. A suli alfahímje és a legnagyobb stréber egyre több időt tölt együtt — persze kizárólag a tudomány érdekében! —, és közben egy egészen új kísérlet veszi kezdetét…





Véleményem

Ez volt az egyik olyan könyv, ami a SOHA listámon szerepelt. A borító borzalmas, a fülszöveg alapján túlontúl nyál és a tőlem megszokottól is tinisebb. Kösz, nem. Aztán de. Valami agybaj kerülgethetett, erre még nem jöttem rá. A lényeg, hogy megrendeltem, átvettem, és nagyjából egy hónappal később el is olvastam. 7 óra alatt. HÉT!! Jaoúvan. 

Az egész történet a szakítás és az összetört szív körül forog, egy tudományos kísérletbe vegyítve. Ugyanis miután első alkalommal eszik Grayson iskolai barátai körében, fel is vetik, hogy a szakítás utáni időszak hasonló a gyász feldolgozásához. Avery kapva kap az alkalmon, hogy bebizonyítsa, ha végig megy mind a heten, a végén újra képes lesz szerelmet érezni és újra életképes lesz, aki túltette magát szívét összetörő személyén. Én személy szerint nem tudom, hogy ez így van, ugyanis egy szakításom után sem éreztem semmi bánatot, De azt el tudom képzelni, hogy hasonló lehet a kettő, csak persze rövidebb idő kell a feldolgozásához. Avery-nek, szerintem, azért tartott ennyi ideig, mert érezni akarta ezt a hét fázist, nem átmenni rajta. Ez egy pöppet idegesítő volt, iszonyatosan sajnáltam ezért Grayson-t. 

Eddig egy LOL-os könyvet olvastam, a Segítség, YouTube-sztár lettem! című remek humoros könyvet. Oké, ez így nem teljesen igaz. "Remek humoros" könyvet .Na ez így pontos. Hogy miért tartottam fontosnak az idézőjeleket odarakni? Az nem humoros, amikor másnak a szerencsétlensége van a középpontban. Sajnálom, de számomra az nem vígjáték, amikor minden egyes esetben az a vicc tárgya, hogy a főhősnőnk mennyire szerencsétlen. Hálistennek, ebben a történetben nem igazán voltak ilyenek. Persze, behoztak némi klisét, hogy aki stréber, az gáz (ezt közben le is rombolták) és aki a sztár a suliban meg egy tudatlan idióta, aki nem tudja a fizikát és a matekot, de a sportokból kiváló. Ez egy kicsit fájó volt, hogy Grayson-t ennyire egy szerencsétlennek mutatták be. Oké, nem szerencsétlen. Butának. Örülök, hogy nem lett tökéletes, ami a legtöbb tini könyv hibája. De... most komolyan. Talán még azt se tudta, hogy ki az az Einstein. Ennyire nem szabad hülyének venni senkit. Mert ha még azt nem tudja, hogy mi az a relativitás elmélet és kinek a nevéhez köthető, azért viccekből meg rejtvényekből lehet ismerni. Ezt leszámítva, a humor nem a karaktereink esetlenségére épült, hanem a karakterek egymáshoz való kapcsolatára és egymáshoz intézett szavaihoz. 

Szereplők

Avery: Egy nagyon nyuszi lányka, aki azt hiszi, hogy szerelmes gyerekkori legjobb barátjába. Nagyon segítőkész és nagyon tudós, akit könnyű megkedvelni. A változás csak lassan köetkezik be rajta, de igenis észrevehető a legvégére. Büszkének éreztem magam miatta, hogy tökösebb lett, mint amilyen az elején volt. Persze, van még hova fejlődnie, de hát még fiatal. Pár év és úgyis megformálódik. :D
Grayson: Haaaah Grayson. Libby mellett ő a másik kedvenc karakterem. A fentebb említett dolgokat leszámítva egész valósághű szereplőre sikerült, aminek kifejezetten örültem. Ő a suli nagymenője, aki úgy cserélgeti a lányokat, mint más a fehérneműit, de amikor Avery bajba került, megmutatkozott igazi valója, és, ha nem is egy igazi herceg, de egy lovag képében mutatkozott. Mindent megtett azért, hogy segítsen elfelejtkezni a lánynak az ostoba és szerencsétlen öccse marhaságait. És azért valljuk be. Az a fürdős jelenet, az nagyon valós volt. Mindjárt elkezdem újraolvasni. :D
Libby: Avery legjobb barátja, aki, véleményem szerint, önbizalomhiánnyal küszköd. Mindig kiáll a barátai mellett, történjék bármi, amiért Grayson és az én tiszteletemet is kiérdemelte. De szerintem nagyon önbizalom hiányos, ami elég érdekesen jön ki rajta. Túlságosan nyomulós. Oké, van egy fajta dumája, amit imádok. de ez a nyomulás olyan mértékű, amit, szerintem, egy önbizalom hiányos egyén tenne meg, mert nem tudja, hogy akinek van önbizalma, hogyan viselkedik. Magyarán egyfajta szerepet játszik. Ettől függetlenül legjobb karakter. Szeretném olvasni az ő történetét is. 
Aiden: A neve nagyon tetszik, imádom kiejteni is a nevét. :D De ez nem menti fel az alól, hogy egy borzalmas ember. Az elején még érthetőek lettek volna a cselekedetei, miszerint szeretne egy kis levegőt és másokkal is megismerkedni. De a szándékai nem voltak tiszták, hisz nem saját elhatározásból döntött így. Egy igazi papucs, aki azért valamilyen szinten a bátyja árnyékában él. Vagy csak lenézi, mert nem olyan okos, mint ő. Egy testvér sem haragudhat így a másikra, hacsak nincs valami kiváltó ok. Nekem is van egy bátyám, a tűzbe tenném érte a kezem, nem tudok olyan indokot mondani, amiért tudnám őt utálni. Megverni? Még szép. Több százat, hetente, de hogy megutálni? Nope.

Összegzés

Egy kis limonádé, egyszerű történettel, kedvelhető karakterekkel. Tipikusan az a könyv, amitől nem szabad elvárni semmit, és akkor a célját is be tudja teljesíteni: szórakoztat. Ennek ugyanis más szerepe nincsen, de ezt is remekül megteszi. A váltott szemszöggel nagyon tetszett, az pedig, hogy Grayson-t nem egy szende kisfiúnak ábrázolták, aki nagymenő, de csókon kívül semmi, határozottan temérdek mennyiségű plusz pontot adott. Hjajj, mekkorákat nevettem a fürdőszobai jeleneten. Szerintem, akkor lett újraolvasós. Oké, kicsit elkalandoztam. :D
Lényeg a lényeg, ha semmi kedved mélyen szántó gondolatokról olvasni, csak kikapcsolódni egy kicsit, egy gyorsan olvasható történetet keresel, a Szívzűrterápia strébereknek egy remek választás. 
Történet: 5/5 - Mondanám, hogy azt kaptam, amit vártam, mert végülis többnyire igen. De a pluszt, amiért mégis pozitívan tudom megítélni a történetet és nem kínszenvedés volt, az Kelly Oram tehetségének köszönhető. Tudom, hogy sokszor mondtam, de újraolvasás ebből is lesz. 
Szereplők: 4,5/5 - A karakterek egész hihetőek, az egyetlen problémám az tényleg csak annyi volt, hogy Grayson-t és a barátait butának állították be, hogy nehogy túl tökéletesek legyenek. Sajnos, itt elszaladt Kelly-vel a ló és icsit túlságosan is marhára nagyon butának állították be a srácokat.
Borító: Kösz, nem. Inkább nem írom le erről a véleményem. Röviden, tömören: ronda. Sajnálom, Móra kiadó, de ezek a borítók förtelmesek. Ettől függetlenül magát a könyvet imádom, és a gerinceken lévő megkülönböztető színeket (vagyhogymondjam) szeretem. Feldobják a könyvespolcomat. De az előlap az nem. Egyszerűen nem. 

Extrák

A Móra Kiadónak még egy dologgal nagyon nagy hálával tartozom. Ugyanis a honlapjukon ingyenes elérhetővé tettek kis extrákat Avery és Grayson naplójából. Az ismert eseményeken kívül más, apróbb dolgokról is olvashatunk, amik esetleg keveset, de valakinek talán semmit nem tesz hozzá a Szívzűrterápia stréberek élményéhez, mégis azt mondom, hogy érdemes őket elolvasni. A címekre kattintva tudjátok elérni őket. 

Avery és Grayson naplója 1. Alsógatya-terápia
Avery és Grayson naplója 2. Kifüstölés
Avery és Grayson naplója 3. Jó pasiból is megárt a sok!
Avery és Grayson naplója 5. Naná hogy igazi randi!


2 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Igazán viccesnek és boldogítónak tűnik ez a könyv. Nem is csodálom, hogy segített átvészelni az olvasói válságodat :)
    Remélem, hogy már elmúlt és újra ezerrel olvasol és blogolsz majd? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nem gondolná az ember, de tényleg az. :) Februárban már kacsintgattam a könyv felé, akkor beleolvastam, tetszett, de nem tudom. Egyszerűen depresszióba estem és visszaraktam. Aztán most márciusban elolvastam, és azóta meg boldogabb vagyok. :D Mondjuk lehet, hogy ehhez a The Baseballs-nak is köze van. Fene se tudja. :D
      Most épp az Útvesztőt olvasom, de nem tudom hova tenni. De megőrülök, hogy végre nekikezdjek a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek végre. Az a helyzet, hogy kaptam egy jó kis kirándulós melót, és mire este hazaérek, max a fürdéshez van elég erőm, de amint befekszek az ágyba, már alszok is. Most szerencsére van egy kis pihis időm, lehet, hogy megírok most pár bejegyzést és azokat időzítem be. Időm sajna már csak így van. :( Annyira rossz, hogy végre tudnék olvasni és blogolni, de mire hazaérek, egyszerűen semmihez nincs erőm. :( Annyit tudok ígérni, hogy ahogy erőm engedi, úgy blogolok.

      Törlés