2016. február 9., kedd

Tea Book Tag | 2016

Sziasztok!

Nagyon régen nem csináltam már book tag-et, és ennek egy oka van: nem találtam olyant, ami úgy igazán tetszett volna. Mondjuk nem olyan régen találtam egyet Sasha youtube csatornáján, azon még gondolkodok. Az is eszembe ötlött, hogy egy régit töltök ki újra, hisz azóta eltölt egy jó idő, és egy rakat könyv megfordult már a kezemben, de ezt is elvetettem. Ezúttal azonban Klodette továbbadta a Tea Book Tag-et, ami most még inkább aktuális és itt és most is köszönök szépen, hisz nemrég voltam beteg és ennek következtében két héten keresztül napi három kancsó teát ittam. Ha elkezdenék sírni, tea folyna ki a szemeimből is. 
Már csak azért is különleges ez a tag, mert emlékeim szerint ez volt az egyik első book tag, amit a Kis Könyves Bloggerekkel együtt töltöttünk ki (ekkor még nagyon kevesen voltunk, ezt például csak négyen csináltuk meg). Ez több, mint egy éves tag. És ráadásul, ez még a WordPressen látható.
Nem is húzom tovább az időt, lássuk a Tea Book Tag 2.0-át!



1. INSTANT TEA – A legrövidebb könyv, amit tavaly olvastál
Minden, ami Cassandra Clare és Magnus Bane közös gyermeke. Mármint Magnus Bane krónikái. Még mindig nem rajongok az ilyen rövid történetekért, ezek nagy része nem is tetszett (egy-kettő azért egész jó volt), de mivel szeretem az Árnyvadászok történeteit, így ezeket is elolvastam. Darabonként 56 oldal. És volt belőle öt.

2. ZÖLD TEA – Egy könyv zöld borítóval

Hmmm, nem is tudom. Mintha a Smaragdzöldnek zöld lenne a borítója. És mintha kényszert éreznék arra, hogy a trilógia valahogyan szerepeljen ebben a bejegyzésben. Oké, tudom, kezelésre szorulok. De annyira beleszerettem ebbe a trilógiába, hogy az elképzelhetetlen.

3. FORRÓ CITROMOS TEA MÉZZEL – Egy könyv, ami átmelengeti a lelked
Még mindig tartom magam az egy évvel ezelőtti véleményemhez a tea és a méz kapcsolatával kapcsolatban. nézzétek el, kissé ideges vagyok, amiért minden egyes röhögésem köhögőgörcsben végződik
Rainbow Rowell: Eleanor és Park története a tökéletes romantikus YA műfaj példánya. Minden írónak példát kellene erről a könyvről vennie. Nagyon sok romantikus történetet olvasok (ahol nem főszál. Azt nem bírom, amikor minden a szerelem körül forog.) és alig egy-kettőnél tudom átélni az érzéseket mert drága íróink annyira tökéletesre akarják megalkotni a szerelmet, hogy az nem létezik. Valószínűnek tartom, hogy bizonyos érzésekhez túl racionalista gondolkozású vagyok, ezért nem jön át sok történetnél a legtöbb érzés. Eleanor és Park kapcsán pedig képtelen lettem volna nem észrevenni az érzéseket. Nem kell nekem olyan kapcsolat, mint ami Clary és Jace között, vagy Daemon és Katy között van. Nekem olyan kapcsolat kell, ami Eleanor és Park között van. 


4. ÖTÓRAI TEA – Egy könyv, amit angolul (vagy egy másik idegen nyelven) olvastál
Az a helyzet, hogy nemrég kezdtem el angolul olvasni Lauren Stewart: Hyde történetét olvasni. Amikor leszedtem laptopra és telefonra a Amazon Kindle alkalmazást, egy rakat angol nyelvű (meg egy francia nyelvű) könyvet szereztem be. Ez azt hiszem, az elsők között volt. Azóta 270 könyv van rajta. Most már annyi könyv van rajta, hogy egy Kindle megvásárlásán is gondolkozok. Azon kicsit jobb lenne olvasni, mint gépről vagy telefonról, mivel egyikről sem szeretek na nem mintha e-book-ról meg ilyenekről szeretek, de ha nincs más, akkor nincs más
A Hyde-ot nem olyan régen kezdtem el, még nem igazán értem, hogy mi van. Talán ilyen Jekyll és Hyde féle történet fog kibontakozni. De mondom, sok mindent nem tudni. Az elején annyi derül ki, hogy két személy kapja a Jekyll és a Hyde szérumokat. Nagyon érdekel, hogy a továbbiakban mi fog kiderülni. Már a kezdés is nagyon tetszett, mivel a főszereplő nő alvajáró és egy idegen férfi ágyában ébred az egyik reggelen. Meztelenül. És semmire nem emlékszik. Imádtam. 
Oh, és azt mondtam már, hogy mind a 270 könyv full ingyen volt? Köztük Colleen Hoover meg Jessica Sorensen könyvek? Mind megvan. Ezek a könyvek nem véletlenül nem szerepelnek a book haul-okban. Egy nem-papír alapú könyvet sem fogok berakni egyik book haul-ba sem. Ettől függetlenül, lehet, csinálok róluk egy külön bejegyzést.

5. GYÓGYTEA – Egy olyan könyv, amit kényszerből olvastál el
Legutóbb a kötelezőket hoztam fel, most viszont mást mondanék inkább. 

Részt veszek a Book Bloggers' Challenge-en, ahol valaki kihív valakit egy könyvre, és ha vállalja, arról ír a blogján. Minderre egy hónap van. Még a nyáron jelentkeztem rá, azóta négy kört teljesítettem, így azok közül választanék. Méghozzá azt, amelyik a legtöbb nyomot hagyta bennem: E. Lockhart: A hazudósok. Mindig csak tologattam, nem igazán akaródzott nekiállnom. Nagyon lassan tudtam csak olvasni, hisz nagyon sok mindent kellett megemésztenem belőle. Ha akkor Bea nem választja ezt a könyvet, szerintem soha nem olvastam volna el.



6. FEKETE TEA – Olyan akciódús (vagy ijesztő) könyv, amin biztosan nem tudnál elaludni
A legutóbbi könyv, ami miatt egész éjszaka olvastam, az Időtlen trilógia volt. Nem mondanám akciódúsnak... De Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek kötete is ilyen volt. Nyáron. Hm, vajon miért a második része volt az első könyv a kosárban, mikor a karácsonyi ajándékból rendeltem könyveket? Hm... Nem is tudom...
Ha pedig ijesztő könyv, akkor bármelyik Stephen King mű. Csak A ragyogás-t olvastam tőle, de az biztos, hogy fogok mást is olvasni tőle. Egy szabályt kötöttem ki hozzá: 17:00. Ekkor teszem le a könyvet. Ha korábban sötétedik, akkor korábban. De nem fogok késő este, full sötétben King könyvet olvasni. A mai napig nem bírom a megölt hölgyet A ragyogás-ból.

7. JEGES GYÜMÖLCSTEA – Egy hamisítatlan nyári olvasmány
Nekem egynyári olvasmányként a Segítség, YouTube-sztár lettem! jut eszembe Marni Bates-től. Aranyos kis történet volt, nagyon sok mindent kihagytam belőle a legvégén vagy hat oldalt, kissé elcsépeltnek és túlidealizáltnak találtam, a gyomrom nem is vette már be azokat a részeket. De mindettől eltekintve tökéletes arra, hogy lemész a Balaton, vagy a Duna partjára, két csobbanás között kiülsz a pokrócra és olvassál. Csak akkor jó vastagon kend be magad naptejjel, vagy árnyékban olvass. Hidd el, jobban jársz. 
Ezt a könyvet 2014 nyarán olvastam, jó lenne újra neki állni. Tetszett a humora, a karakterei is egész kedvelhetőek voltak, Teljesen kiszámítható, de szívesen elolvasnám újra. 

8. KALINKA SZAMOVÁR – Egy könyv, amit csak alkohol tudott volna elviselhetőbbé tenni
Amit anno írtam, még mindig áll. De hogy újat is mondjak egy újabb Cassandra Clare könyvet mondanék, A hercegnőt. Oké, az egész Pokoli szerkezetek trilógia. Soha többet nem veszem a kezembe ezt a három könyvet, a The Last Hours trilógiát pedig csak pálinka kíséretében fogom bevállalni. Sokszor mondtam már el, hogy miért, röviden: a szerelmi háromszög egyszerűen felfoghatatlanul rossz lett, Cassie megírt egy kis különleges függeléket, ami nem passzolt az epilógushoz, illetve Tessa karakterével nagyon nem vagyok kibékülve. Szerintem jobban utálom, mint Bella-t a Twilight-ból. Vagy csak ugyanannyira. De azért ezekkel a borítókkal jó lenne megszerezni ezt a trilógiát angolul.

8+1 ANGOL TEA: egy könyv, ami nem volt a te tereped, mégis az egyik kedvenced lett.


Na, A hazudósok is ide illene. Nem szokásom olyan könyvet olvasni, aminél garantáltan elbőgöd magad. Ez mondjuk kedvenc nem lett, de viszonylag tetszett. Hunter S. Thompson: Félelem és reszketés Las Vegas-ban című műve elég érdekes. A stílusa nagyon tetszett, sokszor tudtam jókat röhögni rajta és érdekelt is. Lassan haladtam vele, mert nem igazán akarok a drogokkal foglalkozni. 


És akit megkérnék a kitöltésre, az Csücsi drágám (csak mert múltkor panaszkodtál :P).

8 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Hűha.
    Hogy miket nem írtál. Jó volt olvasni, de azt sajnálom azért, hogy nem szereted a Pokoli szerkezeteket és az Alkonyatot. Látod én meg azokat szerettem nagyon. Ez is olyan, mint a Fantom esete. :)

    Az Időtlen szerelem trilógiát most már MUSZÁJ lesz elolvasnom! :)

    Bátor embernek tartalak, hogy olvasol Stephen King-et. Az én lelki világom egyszerűen nem bírná. :( Ilyen vagyok.

    A Hazudósokról is egyre több jót hallok. Ugye nincs folytatása?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      A Pokoli szerkezeteket történetileg szeretem és nagyon jó történetnek tartom. Amiért kéne hozzá alkohol, az Tessa személye. Számomra a puszta jelenléte képes és elront mindent. Mindenki más, nem szerethetjük ugyanazt. :D És ezzel nincs is baj, anno én is rajongtam a Twilight-ért, csak ez nem maradt meg bennem örökre. :D

      Vedd úgy, hogy kötelező olvasmány. :D Nem hibátlan a trilógia, sokszor néztem, hogy MHEEE????, de ettől eltekintve nagyon élvezhető. :)

      Szerintem ez egy kicsit beállítottság kérdése is. Az én figyelmemet például simán fel lehet azzal kelteni, ha valakit szétdarabolnak. Na, King pedig ilyen, csak ő az ember lelkére hat így. :D És ezt imádom. :D Sokszor rá kell jönnöm, hogy mazochista vagyok. Szerintem nyugodt próbáld meg, lehet, hogy vannak kevésbé ijesztőek. Mondjuk fülszöveg alapján A búra alatt-ot nem tartom annyira ijesztőnek, mint A ragyogás-t. Bár lehet, aki olvasta, mást mondana róla.

      Én tudtommal nincs folytatása. A könyv lezárása pedig nem indokolja, hogy kelljen folytatni, egész szép lezárást kapott. Nyugodtan olvasd el, egyszerűen remek az egész.

      Törlés
  2. Szia Noémi! :)

    Jaj ez a darabolós dolog tökre kiakasztott. :( Jááááj. Fúúúj. Na mind1.

    Már megrendeltem A hazudósokat és holnap érkezik az Időtlen szerelem trilógia. :) Köszi az ajánlást. Majd ha el fogom őket olvasni és kiteszem a blogra az értékeléseket, akkor majd neked ajánlom őket. :)

    Én kedveltem Tessát, jobban mint Clary-t. Engem pl. ő idegesített. Hát ez van. Emberek vagyunk, különbözünk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Hát igen, a nálam 7 évvel idősebb bátyám nagy befolyással bírt. :D

      Kíváncsi vagyok a véleményedre, mindenképp elolvasom őket. :) A hazudósokat pláne, engem végig megosztott.

      Clary-t sem kedvelem jobban, a 4-6ig részekben pedig pláne nem kedvelem. Izzy sokkal kedvelhetőbb. De igen, szerencsére különbözünk. :)

      Törlés
  3. Jaj elfelejtettem az előbb megkérdezni, hogy ilyen Reading Challenge-et csak az tehet ki a blogájra, aki fel van iratkozva a Goodreads-en?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kitűzött számú cél és hogy mennyinél tartasz? Igen, ahhoz be kell regisztrálni GR-en és ott kell ezt beállítani. Ott a korábbi olvasásokat is dátumra pontosan tudod megadni, így a januárban olvasott könyveket is könnyen be tudod vinni és az már érvényes is a kitűzött célban. :)

      Törlés
    2. Ó. Kár. :(
      Nem akarok felregisztrálni csak ezért a GR-re. Molyon sem vagyok fent, mert egy időben totál leszívott. :(
      Na mind1.
      Azért köszönöm szépen a választ. :)

      Más:
      Ma megérkezett az Időtlen szerelem trilógiám. :) Nagyon tetszik, főleg, hogy az egész könyv olyan betűkkel van írva, mint ami a címekben is szerepel. Király! :)

      Törlés
    3. Én nagyon szeretem a GR-et, csak a kettőt (moly) egyszerre kicsit nehéz. Konkrétan mindig elfelejtem, hogy van GR profilom. Valahova muszáj volt regisztrálnom, mert nem tudom számon tartani a könyveimmel kapcsolatos dolgokat.

      Örülök, hogy megérkezett. :D Én a Smaragdzöld első 100 oldalát olvastam el pdf-ben, szerintem. Aztán rájöttem, hogy ha aznap este befejezem, akkor nem tudok különleges betűket olvasni. :D Én már ezért is imádom ezt a trilógiát. :D

      Törlés