2016. február 6., szombat

Januári Book Haul | 2016

Sziasztok!

A január elég fura hónap volt, nagyon sokat ingáztam Baja-Budapest-Hatvan között, így szinte minden pénzem erre ment el. Ez a havi könyvek számán is meglátszik, hisz csak 7 könyvet sikerült beszereznem, amik közül négyet amúgy december végén rendeltem, de csak január elején tudtam átvenni.




A januári első vásárlásomat Kerstin Gier: Rubinvörös olvasása előzte meg. Miután befejeztem, szinte sírtam a folytatásáért és nem bírtam ki, a KMK honlapján fent lévő öt fejezetet azonnal elolvastam. Nem kellett volna. Ez lehetett az oka, hogy rögtön megrohantam a Libri üzletét, és a Rubinvörös folytatásával, a Zafírkékkel léptem ki az ajtón. Aztán azt is elolvastam két nap alatt...

Sorban haladva a decemberi utolsó rendelésemet tudtam átvenni két nappal később. Karácsonyra a családtól egy Líra ajándékkártyát kaptam, amit rögtön fel is akartam használni. Ismerem magamat, később elfelejtettem volna, hogy van. Volt 27%-os kedvezményem is, így négy könyvet is meg tudtam rendelni úgy, hogy csak egy minimálisat kelljen ráfizetni. Négy olyan könyvet vettem meg, amit már régóta akartam. Brian McClellan: Karmazsin hadjárat, Karen Marie Moning: A Felföld ködén túl... oké, a másik kettő igazából új, de nagyon akartam őket. Ava Dellaira: Kedves halottak és Jandy Nelson: Neked adom a Napot. Valójában, még egyikhez sem tudtam hozzáférni, de akárhányszor meglátom Brian könyvét, mindig könnybe lábad a szemem és elkezd viszketni a kezem (és nem azért, hogy pofon vágjam).

Anyu nagyon szereti az Operaház fantomját, én is nagy rajongója vagyok, ezért anyu megkapta a Susan Kay féle könyvet. Rukkolán viszont potom 5 pontért megszerezhettem a Gaston Leroux féle Az Operaház fantomja-t. Pont tartottam Hatvanba, és tudtam, hogy anyu egy jó darabig nem fogja látni, hogy mit szereztem magunknak. Úgyhogy lefényképeztem a vonaton és elküldtem neki a képet. A reakciója csak annyi volt, hogy lett egy újabb könyve. Mondom hátrébb az agarakkal, csak kölcsönbe lesz az övé. THIS. IS. MINE!

Oh, és még aznap vettem át egy Libris megrendelést, ami két nappal később le is járt volna. Mármint kifutottam volna a határidőből. Ez pedig -mily meglepetés- Kerstin Gier: Smaragdzöld. A vonaton ezt olvastam, haveroméknál este ezt olvastam, és már vége is volt a könyvnek. Hát őőőő, nah. Furi. Imádom a sorozatot, többször is újra fogom olvasni, mert nem akarnak elengedni az időutazók, de a végével nem igazán vagyok elégedett. Ezt az összesítőben el fogom mondani, hogy miért.

Ennyi volt az összes januári könyvem. Ti miket szereztetek be ebben a hónapba? Illetve van valami tervetek februárra nézve?

6 megjegyzés:

  1. Én is tervezem, hogy elolvasom az Időtlen szerelem sorozatot.
    Ajánlod?
    Én januárban sajna nem vettem könyvet. :( De ebben a hónapban annál többet akarok beszerezni, jaj csak legyen meg a kellő pénz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az időtlen szerelem trilógiát csak ajánlani tudom. A könyvek egyre vastagabbak, de a történet meg inkább rövidebb. :D Én minden egyes pillanatát élveztem, és január közepe tájékán be is fejeztem az egészet, de majdhogynem elővettem a Rubinvöröset, hogy jó, akkor én most újra elolvasom. Vannak benne kiszámítható dolgok, de egy legyintéssel el lehet intézni az egészet.
      Ismerős. :D Én most nézek munkákat, hogy legyen némi pénz. Kéne könyvespolcra is egy kicsit félrerakni, mert ez nem állapot. :D Nem tudom, mi lesz, ha úgy megyek be könyvesboltba, hogy könyv nélkül jövök ki. :(

      Törlés
  2. Akkor mindenképpen el fogom olvasni, mert nem csak te ajánlottad már, hanem mások is. :) Hajjj nekem és a pénztárcámnak. :(
    Könyvespolci gondjaim nekem - még - nincsenek. :) Inkább pont, hogy túl sok a helyem és kevés a könyv. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ezt a könyvet megvenni érdemes, mert a betűk színe kötetről kötetre más. :)
      Hjajj addig örülj. :D Utána már azon fogsz filózni, hogy mi a fölösleges a szobádban és hogyan tudnál pénzt spórolni polcra. :D

      Törlés
  3. Szia! :)

    Remélem nem haragszol, de hagytam neked egy Book Tag-et a blogom.
    Majd ha lesz kedved és időd akkor töltsd ki.
    Bocsi ha nem szereted az ilyeneket, de valakinek muszáj volt továbbadni és én rád gondoltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Most annyira megharagudtam rád, hogy felkereslek és leharapom a fejed. :D
      Szeretem a book tag-eket, csak az utóbbi időben nem igazán találtam olyat, amihez kedvem lett volna, ezért nem volt. :) De aranyos vagy, köszönöm, hogy rám gondoltál! :3 Mindenképp kitöltöm. :3

      Törlés